Németországi turizmus az árvíz után

A néhány továbbra is érvényben lévő korlátozás ellenére a vendégek újra beutazhatják ezeket a régiókat – egynéhány kivétellel –, és élvezhetik széles kínálatukat. A többi folyó, például a Mosel vagy a Saar nem küzdött a magas vízállás miatt kialakult helyzettel. A Duna-menti városok, mint például Passau és Regensburg, amelyek a napokon át tartó csapadékos időjárás miatt különösen küzdöttek az árvízzel, időközben visszavonták az árvízveszély miatti figyelmeztetéseket.

Az Elba árvízterületein is folyamatosan javul a helyzet, a vízszint Észak-Németországban is folyamatosan apad. Mivel több gát is teljesen átázott, így néhány észak-német régióban a figyelmeztetések a következő napokban még életben maradnak. Mindeközben a déli és keleti vidékek lakói az árvíz utómunkálataival és a takarítással foglalkoznak.

Regensburg történelmi városmagja, amely Németország legnagyobb összefüggő UNESCO világörökségi területe, szerencsére megmenekült az árvíz elől. Az áradás itt a hajózást érin-tette, illetve a világörökség látogatóközpontja körüli épületegyüttest a Steinerne Brücke hídnál.

Amilyen hirtelen elborította az évezred árvize a „Három folyó városát”, Passaut, olyan gyorsan sikerült szinte teljesen befejezni az árvíz utáni munkálatokat és a takarítást. Számos segítő szünet nélkül munkálkodott azon, hogy Passau ismét legszebb oldaláról mutathassa be látnivalóit vendégeinek.

Az áradás következményeit jelenleg a Deutsche Bahn távolsági közlekedésében lehet érezni. Ennek oka többek között az egyik Elba-híd lezárása Schönhausennél (Szász-Anhalt). Az utasoknak általában az árvíztől sújtott területeken a folyók mentén korlátozással kell számolniuk. Így egyes régiók továbbra sem érhetők el a turisták számára. A Duna, a Neckar, az Elba és a Saale hajóközlekedése részben még nem tért vissza a megszokott menetrendhez.

A Szászországban rendelkezésre álló 2000 szálláshely 95 százaléka és a legtöbb látványosság, illetve kirándulóhely korlátlanul elérhető és látogatható. Semmilyen korlátozásra nem kell számítani Oberlausitzban, a hátsó Szász-Svájcban, az Érchegységben, a Vogt-földön, a várak és puszták vidékének nagy részén (Burgen- und Heideland), valamint a szász Elba-vidék turisztikai látványosságainál és szállásainál, amelyek nem közvetlenül a folyó mentén találhatók. Így Drezda óvárosát és kincseit sem érintette az árvíz. A belváros üzleteivel és híres látványosságaival várja a vendégeket – nincs érvényben korlátozás sem a Semperoper, sem a Zwinger, a Hofkirche vagy a Residenzschloss területén. A múzeumok és az Állami Művészeti Gyűjtemények (Staatliche Kunstsammlungen) a megszokott nyitva tartással várják a látogatókat.

Szász-Anhaltban a jelenlegi magas vízállás miatt néhány helyen még fennakadásokkal kell számolni: az érintett városok és régiók óvintézkedéseket vezettek be, hogy megvédjék a tartomány kulturális örökségét. Így például nem csak Wittenberg történelmi városmagját, illetve a Luther-emlékműveket, Merseburg és Naumburg székesegyházát sikerült megóvni, de számos szállást és szabadidős intézményt is, amelyek így nyitva állnak a turisták előtt.

A még fennálló lezárásoknál elkerülő útvonalakat jelöltek ki, így semmi sem áll annak útjában, hogy egy kirándulás alkalmával fedezzük fel Szász-Anhalt szépségeit. Ezen felül a Harz turisztikai régió a tartomány nyugati részén szerencsére egyáltalán nem volt érintett az árvízben.

Az Elba, a Saale és az Unstrut folyók mentén található kerékpárutak nagy része árterület, és így nem használható, a gátakat lezárták. A kerékpárosok a folyótól távolabb eső regionális bicikli utakon kerülhetnek vagy aktív pihenésüket eltölthetik a Harz-hegységben is. Az árvíz által érintett folyókon nem közlekednek a kirándulóhajók, illetve a kompok sem. Az autóval vagy busszal érkező vendégek a folyóhoz közel eső régiókban készüljenek fel az elkerülő útvonalakra és a hosszabb menetidőre.

Az Elba magas vízállása Brandenburgban még tovább folytatódik: azonban a gátak sikeresen ellenállnak a víztömegnek. Az Elba enyhén csökkenő vízállása ellenére Brandenburg északnyugati részén még nem nyugodt a helyzet. A Prignitz régióban továbbra is erős nyomás nehezedik a gátakra, így továbbra is szükséges a lakosok és a védelmi szolgálatok figyelme és munkája. A hétvége óta ismét hajózható a Spreewald néhány vízi útvonala – a látogatók így ismét a hagyományos ladikokkal fedezhetik fel a Spreewald szépségeit.

Legyél az első hozzászóló "Németországi turizmus az árvíz után" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*