A világ- és a magyar turizmus is a koronavírus áldozatai között lehet

Tavaly januártól novemberig 262 ezer kínai vendég érkezett hazánkba

A Kínából indult koronavírus az elmúlt évtizedben virágzásnak indult világturizmust is megfertőzheti. A kínai csoportok felől már érkeznek a lemondások. A globális légitársaságok pedig sorra mondják le kínai járataikat. A turisztikai szolgáltatók még találgatják a jövőt, de a károk már a jelenben is kézzelfoghatóak – Magyarországon is.

Géher Zoltán a Continental Hotel Budapest vezérigazgatója kifejtette: a budapesti szállodában eddig ugyan csak négy százalék körüli volt a kínai vendégek aránya, de két kisebb, februári, illetve márciusi csoportra már megérkezett a lemondás. Az egyéni vendégek számának visszaesését azonban csak hosszabb távon lehet majd érzékelni. A szakember a hazai turizmus szempontjából azért tartja különösen veszélyesnek a vírus esetleges eszkalálódását, mert Magyarország hosszú évtizedek alatt építette fel az ázsiai beutazó piacát, ahonnan egyre több országból, városból érkeztek repülőjáratok, amivel Budapest már közép-európai gyűjtő-elosztóközponttá lépett elő.

Ehhez kapcsolódva Kőrössy Zoltán, az Eventrend Group egyik tulajdonosa – aki az éttermek, rendezvények terén még kevés lemondást regisztrált – más irányból is megközelíti a témát. Szerinte a hiszterizálás abban is komoly veszélyt rejt, hogy a koronavírus keltette világpánik hatására a turizmusban dolgozó munkavállalók minden, Ázsia keleti-feléből érkező turistára, mint potenciális vírushordozóra tekinthetnek majd.

Gál Judit a Danubius Hotels marketing és kommunikációs igazgatója kifejtette: kínai lemondások a Danubius csoportot is érintik, de alacsony a kitettségük: éves bevételünk mintegy 3 százaléka származik közvetlenül a kínai piacról. A kínai kiutazási tilalom miatt az eddigi növekvő piac azonban megtorpanhat. Ahogy mondja az elmúlt napok lemondásai miatti kiesés egyelőre marginális, ennek pótlása jelenleg nem okoz gondot a számunkra: a kínai vendégek jellemzően röviddel az utazás előtt foglalnak, így nincs jelentős foglalási állomány betervezve. A kínai kiutazási tilalom számukra hosszú távon sem jelentene akkora kiesést, amit ne tudnánk pótolni a továbbra is lendületben lévő egyéb nemzetközi beutazó turizmussal, valamint a folyamatosan élénkülő belföldi turizmussal. Ugyanakkor a globális turizmusra kiható veszélye lehetne annak, ha a járvány jelentős eszkalálódása esetén a fokozódó bizalmatlanság miatt csökkenne az utazási kedv. “Ennek egyelőre nem látjuk a jeleit, de ha ez bekövetkezne, komoly következménye lehetne a teljes szektorra, világszinten” – fűzte hozzá a szakember.

A közelmúltban fogadták Ferihegyen a Hainan Airlines új, Csungking és Budapest között közlekedő járatát MTI/Kovács Tamás

Klemm Balázs a Hotel&More független szállodaüzemeltető ügyvezetője szerint a koronavírus kapcsán visszaeső kínai beutazás elsősorban Budapest turizmusára jelent veszélyt. Cégük itt a Klebersberger Központ üzemeltetésében érdekelt, ahol tavaly 70 csoport érkezett Kínából és idén is hasonló nagyságrendben érkezett foglalás, amiből még nem mondtak le. A szakember hozzátette: azért is kell alternatív megoldásban gondolkodniuk, mert ha esetleg mégis megtörténne ilyen, az vis maiornak számít, amiért nekik nem járna kártérítés. Klem Balázs a leginkább attól tart, hogy ha beindulnak a kínai lemondások, akkor több szállodában is pánikba eshetnek az értékesítők, ami negatív árspirált eredményezhet. Erre pedig semmi okuk, mert Budapest iránt hatalmas a nemzetközi érdeklődés, ezért intenzív piaci munkával, a legrosszabb esetben bekövetkező átmeneti visszaesés után is hamar pótolni lehet a kieső kínai forgalmat. Szerinte mindez még akkor is igaz, ha tavaly az 1-11 hónapban 262 ezer kínai vendég érkezett hazánkba, ami jelentős szám, de szerinte így is csak azok kerülhetnek bajba, ahol az átlagosnál nagyobb kockázatot vállalva, a vendégkör 30 százaléka egy desztinációból – jelen esetben a kínaiból –, érkezik.

Miközben a ráckevei Duna Relax hotel igazgatónője, Sárvári Krisztina arról beszélt, hogy a fővároshoz közeli szállodába főleg akkor érkeznek rövid időre kínai csoportok, amikor az egyre több, nagy nemzetközi esemény miatt Budapest megtelik, a Relax számára így is fontos volt a tavaly érkezett 15 kínai csoport. Az, hogy a főváros mellett a jelentősebb üdülőhelyek is megérezhetik a kínaiak esetleges elmaradását jól mutatja, hogy Hévízen, a nevük elhallgatását kérő szállodák közül van amelyikben számottevő kínai vendégkörről és az első negyedévben már komoly mértékű lemondásokról számoltak be. A jó hír legfeljebb az lehet, hogy Hévíz az orosz gazdasági válság miatti drámai rubelromlás miatt 2015-ben az ott abszolút domináns Orosz turisták negyven-ötven százalékos visszaesését is képes volt kezelni.

Hévízen is megérezhetik a kínai turisták távolmaradását

Az, hogy a koronavírus a globális turizmust is megfertőzheti, jól mutatja, hogy még New Yorkban is megérzik a gondot. “Bármi, ami tartósan folytatódik, annak nyilvánvalóan jelentős hatása lesz” – mondta Chris Heywood, New York City hivatalos idegenforgalmi szervezete NYC & Company szóvivője, hozzátéve: “Számunkra Kína kritikus fontosságú piac.” Már csak azért is, mert az amerikai metropoliszba az Egyesült Királyság után Kínából érkezett a legtöbb látogató. Az Associated Press internetes lapja, az apnews kiemeli: ami Kínában történik, azért is sokkal többet jelent a világgazdaság számára, mint a SARS kitörésének idején, majdnem két évtizeddel ezelőtt, mert a Nemzetközi Valutaalap szerint 2003-ban Kína a világgazdasági kibocsátás 4,3% -át tette ki, míg tavaly már a 16,3% -át.

A turizmus szempontjából az sem közömbös, hogy 2019-ben mintegy 134 millió kínai utazott külföldre, a hivatalos adatok szerint 4,5 százalékkal több mint egy évvel korábban. Ráadásul a koronavírus kitörése előtt, a Kínai kiutazásokkal foglalkozó turisztikai kutatóintézet előrejelzése szerint a Holdújévre mintegy 7 millió kínai tervezett külföldi utazást, szemben a 2019-es 6,3 millióval.

Az idegenforgalmi ágazat szakemberei szerint ugyanakkor túl korai lenne még megmondani, hogy milyen hatása lehet a koronavírushoz kapcsolódó, az egész világot érintő veszélyeknek és az ehhez kapcsolód pániknak, már csak azért is, mert döntő lehet, hogy a kínai kormány a jelenleginél is jobban, például a legjelentősebb városokra is, kiterjeszti-e az utazási korlátozásokat. A kérdés ráadásul nemcsak közvetlenül a turizmust, hanem a kapcsolódó iparágakat is jelentősen sújthatja: a luxus ruházati cég, a Burberry részvényei az utóbbi 10 nap alatt 14, a British Airways tulajdonos IAG 12, az Intercontinental Hotel csoport pedig 10 százalékot veszítettek az értékükből.

Érsek M. Zoltán