Nosztalgiarepülés és reptérlátogatás az Aeroparkban hétvégén

Fotó forrása: Aeropark.hu

Interaktív programokkal, Li-2-es nosztalgiarepüléssel és különleges reptérlátogatásokkal ünnepli az idén 50 éves Tu-154-es típusú repülőgépet a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) szombaton és vasárnap az Aeropark repülőmúzeumban.

A Malév 45 évvel ezelőtt vette át első, HA-LCA lajstromjelű Tu-154-esét, amely a széleskörű reptéri összefogásnak köszönhetően ezen a nyáron alapos külső felújításon esett át, és ma az eredeti, 1973-as festésképet viseli. Ez a Tu-154-es lesz a hétvége egyik főszereplője a repülőtéren.
A gépet szombaton délelőtt a 2A terminál egyik utashídjához vontatják, ahol a 2A terminál kilátóteraszáról is megtekinthetik az érdeklődők. A Tu-154-est ezt követően a történelmi 1-es terminál előterére viszik, azon állóhelyek egyikére, ahol jellemzően az 1970-es években parkolt. Ezt követően történelmi fotózást tartanak: a repülőgép körül felsorakoznak a korban hozzáillő Malév autóbuszok, valamint oldtimer autók is.

Szombaton kora délutánig a gépnél azokkal a pilótákkal, utaskísérőkkel is lehet majd találkozni, akik évtizedeken át repültek a típuson.

Az interaktív programon többek közt szó esik arról, hogy milyen egyedi megoldásokat alkalmaztak a mérnökök a gép fejlesztése során, milyen szerepe volt ebben a Malév legendás főpilótájának, Fülöp Andrásnak, milyen hosszú útvonalakat repültek a légitársaság gépei, hogyan zajlott az 1982-es varsói gépeltérítés, vagy milyen hírességek utaztak a magyar Tu-154-esek fedélzetén. Délután moziteremmé alakul a repülőgép utastere, ahol a típusról szóló, ritkán látható archív filmeket vetítenek.

Szombaton és vasárnap több alkalommal sétarepülésre indul az 1-es terminál elől a világ egyetlen repülésképes Li-2-es repülőgépe, amelyhez egy “faros” Ikarus 55-ös autóbusszal viszik el az előre regisztrált utasokat. Emellett Tu-154 Memorial reptérlátogatások is indulnak az Aeroparkból.

A reptérlátogatásra érkező utasok beszállókártyáit és a Tu-154-es fedélzetére lépő vendégek belépőit korhű egyenruhába öltözött határőrök bélyegzik és érvényesítik ezen a napon. Különleges járművekkel, egy minikiállítással és fegyversimogatóval is várja az Aeropark látogatóit a Határőr Hagyományőrzők Baráti Társasága.