Megugrott a prágai légiforgalom

Éves összehasonlításban öt százalékkal több mint 7,84 millióra emelkedett a prágai Václav Havel repülőtér utasforgalma az első fél évben.

Az MTI jelentése szerint a prágai légikikötő utasforgalma 2013 óta folyamatosan emelkedik. Az idei első félévi adatok a várakozások felső határán mozognak. A legnagyobb forgalom már hagyományosan Londonba irányul, hetente 95 járat. Nagyon népszerűek a Párizsba, Moszkvába, Amszterdamba és a Frankfurtba irányuló járatok is.

“Az utasforgalom növekedéséhez hozzájárult, hogy az első fél évben kilenc új célpontba repülünk, tíz útvonalon, köztük egy távolságin, sűrűsödtek a járatok, és három új légitársaság kezdte el használni repülőterünket” – mondta Václav Rehor, a légikikötőt üzemeltető Letiste Praha társaság menedzsmentjének igazgatója.

Kérdésre válaszolva elmondta: a Boeing 737 MAX típusú repülőgépek márciusi üzemen kívül helyezése egyelőre nem befolyásolta lényegesen a forgalmat. Az első fél év eredményei biztatóak, és azt jelzik, hogy a prágai nemzetközi repülőtér utasforgalma az idén meghaladhatja a 17 milliót, ami új rekord lenne – jegyezte meg az igazgató. Tavaly a repülőtér utasforgalma éves összehasonlításban kilenc százalékkal 16,8 millióra emelkedett.

A repülőtér a tavalyi évet több mint 3,415 milliárd koronás adózott nyereséggel zárta, ami 1,369 milliárd koronával haladja meg a cég előző évi profitját – közölte a repülőtér korábban tavalyi éves jelentésében.