Növekszik az utazásbiztosítás

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) legfrissebb adatai szerint a tavalyi első háromnegyed évben a magyar állampolgárok külföldi költése 396 milliárd forint körül alakult, ami 3 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. Kevesebben vannak azok is, akik több napra hagyják el az országot. Az adatok alapján a magyar lakosság talán tudatosabban készül fel egy-egy utazásra és alaposabban mérlegeli a külföldi tartózkodás során felmerülő lehetséges veszélyhelyzeteket fogalmaz a MABISZ 2014. február 17-én közzétett közleményében Horváth Péter, a szövetség utasbiztosítási bizottságának elnöke.

Az elnök hozzátette: magyarázhatja a piac bővülését az is, hogy az elmúlt évben három új szereplő lépett az utasbiztosítási piacra, s így a korábbi 12 szereplővel szemben már 15 MABISZ-tagsággal rendelkező cégnél köthető utasbiztosítás. A díjbevétel növekedését indokolhatja a piacon a közelmúltban megjelent új értékesítési csatorna is. A mobiltelefonon köthető utasbiztosítás komoly érdeklődést váltott ki a kiutazók körében, de elsősorban a fiatalabb generációk kötnek mobileszközön keresztül utasbiztosítást. Az utasbiztosítók 2013-ban minimális díjemelést hajtottak végre az év elején, ami szintén indokolhat némi díjbevétel-növekedést. Az elemzők feltételezése szerint azonban az is valószínű, hogy a kiutazók tájékozottabbak, jobban odafigyelnek az egyes termékek által nyújtott szolgáltatásokra, illetve szolgáltatási limitekre, és ha szükséges, magasabb összegű szolgáltatást nyújtó biztosítást vásárolnak – idézi a közleményt az MTI.

Legyél az első hozzászóló "Növekszik az utazásbiztosítás" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*