Oroszországból szeretettel: napi négy Aeroflot járat

Forrás: BUD

Masszívan bővít Budapesten az orosz Aeroflot. Oroszország nemzeti légitársasága idén júliustól már napi négy alkalommal repül a magyar főváros és Moszkva Seremetyevó repülőtere között, ezzel egy év alatt megduplázta a kapacitást ezen az útvonalon. A napi negyedik járat, amely koradélután közlekedik, jelentősen javítja az átszállási lehetőségeket a Távol-Kelet felé.

A jelenlegi délelőtti, déli, illetve késő esti járat mellé negyedikként egy koradélutáni járatot is hozzáad a menetrendhez az Aeroflot orosz nemzeti légitársaság. Az idén júliustól induló plusz járat egész évben a menetrendben marad, így naponta négyszer közlekedik majd az Aeroflot a Moszkva-Budapest viszonylaton. Az újabb járatot várhatóan orosz gyártású Szuhoj Superjet (SSJ-100) típussal teljesítik, ami egész évre vetítve mintegy 63 ezer újabb ülőhelyet jelent, összesen közel 400 ezerre növelve az Aeroflot által kínált kapacitást (oda-vissza irányban).

A járatszám bővítésének nyertesei – a közvetlenül Moszkvába, illetve tágabb értelemben véve Oroszországba indulók mellett – elsősorban a Távol-Kelet irányába utazók, vagy onnan érkezők, hiszen magasabb színvonalú, kényelmesebb csatlakozási lehetőségek érhetők el egyebek mellett Thaiföld, Kína, Vietnám és Japán irányába az Aeroflot kiterjedt nemzetközi járathálózatán.

Oroszországból szeretettel: napi négy Aeroflot járat

Forrás: BUD

Az elmúlt években jelentősen nőtt a távol-keleti beutazó forgalom Magyarországon, ezért különösen fontos lépés, hogy az Aeroflot a járatszám emelése mellett döntött, közölte Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője. Hozzátette: tavaly ilyenkor még napi két járat közlekedett Moszkva és Budapest között, idén nyártól pedig ennek a duplája, ami ezen a piacon elképesztően erős növekedésnek számít.

Legyél az első hozzászóló "Oroszországból szeretettel: napi négy Aeroflot járat" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*