Összeállt a legfrissebb nyári chartermenetrend

Miközben a nyaralással sokan még megvárják a foci EB végét, végre az is kiderült, hogy mikor és hova indítanak cherterjáratokat az utazási irodák.

Mivel kicsit nehezen akart megérkezni hozzánk az igazi nyári forróság, és a kontinensen is történtek olyan negatív események, amelyek visszavetették az utazási kedvet, sokan autóval indulnak a közeli országokba, vagy – már csak a forint jelentős értékromlása miatt is -, a belföldi utazást választották. Jól mutatja ezt, hogy a korábbi évekhez képest jóval később, csak májusban, indultak el az első charterek Magyarországról: az ETI, elsőként május 7-én indította charterjáratát Hurghadaba. A nagy irodák többsége pedig egészen júniusig tolta az indulást.

A 2016-os első charterjárat Hurghadaba, Egyiptomba indult az ETI szervezésében.

A első charterjárat idén csak májusba indult Magyarországról.

A csökkenő kereslethez az is hozzájárul, hogy a fapados légitársaságok is beköszöntek a felkapott üdülőhelyekre menetrend szerint indított repülőgépek piacára. Az utazásszervezők, mint például a Neckermann, Budavár Tours, Kartago Tours és az Unitravel alkalmazkodnak a változáshoz és ezekhez igazítják az áraikat. Különösen a mediterrán utakra jellemző, Spanyolország, Ciprus, Görögország és a bolgár tengerpart esetében.

A Turizmus Online összeállítása szerint (ide kellene valahogy az átlinkelhetőség) a legtöbb járat Budapestről indul, de néhány alkalommal utazhatunk Debrecenből és egy alkalommal, Törökországba, Antalyaba Sármellékről is. Illetve indulnak járatok a magyar határ közelében fekvő városokból is, ilyen Bécs, Graz, Pozsony és Kassa repülőterei.

A charterjáratok nyári menetrendje a 2016. június 23-i összesítés alapján.

13588824_1220287551329083_1961035496_o
13575595_1220287557995749_614104586_o-00113524111_1220287547995750_1751398060_o13575619_1220287541329084_353998218_o

forrás: Turizmus Online

Legyél az első hozzászóló "Összeállt a legfrissebb nyári chartermenetrend" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*