Öt év után ismét Debrecen-Hurghada charter

Az új Hurghada járattal komplett a nyári charter szezon a Debrecen Airporton. Az első egyiptomi járat június 30-án szállt fel Debrecenből, az ETI Magyarország által bérelt AMC légitársaság fedélzetén több mint 100 utassal.

Idén a nyári szezonban emellett Debrecenből Törökországba, Bulgáriába és két görög szigetre, Korfura és Zakyntosra is repülhetünk. Erfurtból, Lipcséből és Drezdából pedig kelet-német vendégek érkeznek rendszeresen május óta Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra – közölte Tamás László járatfejlesztési igazgató.

Hozzátette: „A repülőtér vonzáskörzetéből egyre több költségtudatos utas választja a Debrecen Airportot a magyar, román partiumi utasok mellett egyre gyakrabban érkeznek utasok Kárpátaljáról is, hiszen 2017. június 11. óta az ukrán állampolgárok is vízummentesen utazhatnak az Európai Unió legtöbb országába. Kárpátalján élő mintegy 1.3 millió ember kerekedhet fel, hogy felfedezze Európa országait, és ehhez egy ideális kiinduló pont lesz a Debrecen Airport.”

Kerekes Gábor, az ETI magyarországi country managere elmondta: „Nagy örömünkre szolgál, hogy Debrecenből 5 év után ismét biztosíthatunk Egyiptomba charterjáratokat a kelet-magyarországi, partiumi és kárpátaljai utasoknak. Optimistán nézünk a szezonra, és a szezon végéig Debrecenből több mint 1500 Egyiptomba készülő utasra számítunk. A Debrecen Airport ideális és rendkívül költséghatékony repülőtér, amely segíti, hogy nem csak a kelet-magyarországi, de a felvidéki, partiumi és kárpátaljai utasoknak is a nyári repülős nyaralásuk kiinduló pontja legyen.”

A Debrecen Airport 2016-ban több mint 284 000 utas kereste fel. 2017. végére több mint 320 000-es utasforgalmat prognosztizál a Wizz Air bázisnak, illetve Lufthansa City Line menetrendszerinti és az erősödő nyári charterjáratoknak köszönhetően.

Forrás: Turizmus.com

Legyél az első hozzászóló "Öt év után ismét Debrecen-Hurghada charter" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*