Pihentető plasztiklap

– Milyen úti célokat választ, amikor magánemberként indul útra?
– Mivel két kisgyermekünk van, nálunk az ő igényeik határozzák meg, hogy mit válasszon a család. Nagyon szeretjük a hazai tájakat, és általában olyan helyre megyünk, ahol az aktív pihenésnek hódolhatunk, mert a gyerekek mozgásra vágynak, jómagam pedig igyekszem kiélvezni azt, hogy felállhatok az íróasztal mellől.

Lehoczky László



– Mennyire könnyen találnak megfelelő helyet?
– Az ezredforduló időszaka nemcsak a naptárban, hanem a turisztikai kínálatban is új fejezetet nyitott idehaza. Amíg a fővároson kívül, évtizedekig jó, ha két-három nemzetközi szintű szállodáról be-szélhettünk, mára már a legigényesebb külföldi ismerőseimnek is bátran ajánlhatok többféle hotelt, éttermet. Így a családi utazásokhoz is könnyűszerrel találunk az igényeinknek megfelelő helyeket.



– A SZÉP Kártya egyik kibocsátójának képviselőjeként mindez már felelősséggel is jár, mivel ennek a béren kívüli, kedvezményes adózású cafeteria elemnek kell pótolnia a kivezetésre kerülő üdülési csekket, ami főként vidéki szállodáknál biztosította a forgalom döntő részét.
– A SZÉP Kártyában – amelynek kibocsátására az MKB mellett két másik pénzintézet jogosult – azért hiszek, mert modern fizetési eszköz, amely a munkaadók és a munkavállalók számára egyaránt előnyös. A kártya három alszámlát tartalmaz, amelyek különféle kedvezményes adózású béren kívüli juttatást tartalmazhatnak. A meleg étkezésre jogosító kedvezmény évi 150 ezer, az uszodákban, fürdőkben is felhasználható, rekreációs és egészségmegőrző kedvezmény évi 75 ezer forint lehet. A belföldi turizmus szempontjából a legfontosabb a szálláshelyi kiadásokra költhető, évi 225 ezer
forintos keretösszegű szállás „zseb”.



– Miként használható a SZÉP Kártya?
– A SZÉP Kártya a bankkártyához hasonló, elektronikus fizetőeszköz, amelylyel annyi pénzt költhetünk, amennyit a munkáltató az egyes alszámlára átutalt – ezek között a pénzt nem lehet átvezetni. A plasztiklappal ugyanúgy tudunk fizetni, mint a bankkártyával, és akkor sincs gond, ha az adott elfogadóhely nem rendelkezik kártyaleolvasóval, mert az interneten és telefonon keresztül is csatlakozni tud a rendszerhez. Jelentős előny, hogy amíg a papíralapú üdülési csekk komoly admi-nisztrációt igényelt, és használata után a felek összességében mintegy 10 százalékos jutalékot fizettek, a SZÉP Kártyánál sem a munkaadót, sem a munkavállalót nem terheli költség. Csak az elfogadóhely fizet, nagyjából a klasszikus bankkártya használatnak megfelelő összeget, másfél százalékot.



– Miben más az MKB Szép Kártya, mint a többi?
– A SZÉP Kártya kibocsátása versenysemleges, vagyis mind a három kártya ugyanazt nyújtja. Az MKB Szép Kártya esetében annyival tudunk mást adni, hogy a saját banki és egészségpénztári tapasztalatainkat felhasználva igyekszünk olyan háttérrendszert biztosítani, amely a lehető legegyszerűbb, legrugalmasabb és legbiztosabb szolgáltatást nyújtja a partnerek felé.



– A SZÉP Kártya már fizikai valójában is létezik, kérdés, hogy mikorra várható a rendszer teljes kiépülése.
– A munkaadók és a munkavállalók részéről már megélénkült az érdeklődés, és azt tapasztaljuk, hogy ennek hatására a szolgáltatók is teljesen nyitottak a kártya iránt. Ezért biztos vagyok abban, hogy az utazók számára kedvező – és a pénzügyi kultúra fejlesztéséhez is hozzájáruló – SZÉP Kártya valóban szép pályát fog befutni.


Érsek M. Zoltán

Legyél az első hozzászóló "Pihentető plasztiklap" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*