Programkavalkád Debrecenben és környékén

Az 52. Hortobágyi Lovasnapok Magyarország egyik legnagyobb lovas rendezvénye

hirdetés

Ezen a hétvégén sem a Debrecenben és a környékén élők, sem az ott nyaralók nem panaszkodhatnak programhiányra. Nézzük, hogy milyen rendezvényekkel készülnek a szervezők… nem csak erre a hétvégére!

HORTOBÁGYI LOVASNAPOK

Július 6-8.
Hortobágy-Mátai Ménes

Holnap megkezdődik Magyarország egyik legnagyobb lovas rendezvénye, az 52. Hortobágyi Lovasnapok! 2018. július 6-8. között nem csak a lovak vágtatásától dübörög a puszta a Mátai Ménesben, hanem több ezer érdeklődő részvételével megkezdődik a több évtizedes múltra visszatekintő Hortobágyi Lovasnapok. A különleges programsorozat az 1671 óta fennálló ménes területén a régi lovasnapok hangulatát megőrizte, ugyanakkor napjaink lovas életének többféle szegmensét mutatja be. Az eseményeknek kiváló hátteret és keretet nyújt a hortobágyi puszta, mely 1999 óta a Világörökség része.

A lovasnapokat tavaly óta Debrecen városával közösen szervezi meg a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. és a Hortobágyi Nemzeti Park. A rendezvény célja napjainkban is hasonló, mint egykoron: a Hortobágyra jellemző pásztorkultúra múltjának és jelenének megismertetése és népszerűsítése a nagyközönséggel, valamint a lótenyésztés, lovas hagyományok ápolása, lovas sportok bemutatása.

Az egész hétvégén át tartó színes programkínálatban múlt és jelen “randevúzik” egymással, hiszen a hagyományos lovasnapi elemek mellett – mint az izgalmas csikós bajnokság – a mai kor igényeihez igazodva és Magyarország egyik legjelentősebb lovas szakmai központjához méltón díjugró és fogathajtó versenyek is helyet kaptak, majd mindkét nap méltó zárásaként a nóniusz ménes vágtat keresztül az arénán!

A rendezvény ideje alatt az országos népművészeti és kirakodóvásárban régi magyar mesterségeket ma is aktívan művelő kézműveseket csodálhatnak meg az érdeklődők.

A Gyermek lovasfaluban a kisebbek akár egész nap elkalandozhatnak a népi játékok és kézműves sátrak között, vagy élvezhetik az egész nap folyamatosan zajló színpadi előadásokat. A családok szombaton a Csík Zenekar, és a Parno Graszt koncertjeivel zárhatják a napot, míg vasárnap délelőtt az Alma Együttes várja a gyerekeket a legújabb, Hortobágyról szóló lemezbemutató koncertjére.

Tavaly először rendeztek a Hortobágyon Nemzeti Vágta előfutamot. Nem lesz ez idén sem másképp: július 7-én idén ismét a Lovasnapok ad helyszínt a Hortobágyi Vágtának, mely a szeptemberi budapesti Nemzeti Vágta előfutama.

A rendezvény autentikus gasztronómiai élményeket is kínál, hiszen a magyaros konyhájáról híres Hortobágyi Csárda gondoskodik arról, hogy senki ne távozzon üres hassal. A bográcsban rotyogó szürkemarha pörkölt, a slambuc és a roston sült finomságok mellett egy igazi különlegességgel, a „betyárburger”, is várják a vendégeket, mely 100 %-ban szürkemarhából készül.

A programokról bővebben ITT.

DEBRECENI ÁLLATKERT, NÖVÉNYKERT ÉS VIDÁMPARK

Július 7-8.

Közkívánatra ismét megrendezésre kerül a Vidámparki Karszalagos Hétvége Debrecenben! Július 7-én és 8-án, szombaton és vasárnap 9:00-18:00 között a vidámpark valamennyi játékgépe korlátlan használat mellett várja a vidámpark szerelmeseit, a kikapcsolódni és szórakozni vágyó családokat és fiatalokat.

Gyermekjegy: 2.500 Ft/fő
Felnőtt jegy: 3.000 Ft/fő

A programokról bővebben ITT.

        

XXI. IHF NŐI JUNIOR KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG

Július 1-14.
Főnix Csarnok

Magyarország 17 év után rendez újra női junior kézilabda világbajnokságot: a magyar válogatott akkor ezüstérmes lett, idén nyáron Debrecenben pedig a mieink ismét az éremért harcolnak majd a világ legjobb junior kézilabdázói között.

A versenyen összesen 24 korosztályos válogatott lép pályára, az európai, az afrikai, az ázsiai és az amerikai kontinens legjobbjai. A világesemény helyszínei a Főnix Csarnok és a Hódos Imre Rendezvénycsarnok, melyek tőszomszédságában többszáz fős szurkolói falut alakítottak ki, ahol színes, változatos, néhol meghökkentő és váratlan programokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket.

Az esemény hivatalos weboldala: www.hungaryhandball2018.com

A világbajnokság részletes programja letölthető innen.

BARTÓK BÉLA XXVIII. NEMZETKÖZI KÓRUSVERSENY ÉS FOLKLÓRFESZTIVÁL

Július 5-8.
Kölcsey Központ, Déri tér és Debrecen számos további pontja

Fülöp-szigetek, Kína, USA, Kanada, Oroszország, Írország, Dánia… – csak néhány azon kórusok közül, melyek július elején ismét énekszóval töltik meg Debrecen tereit, a világ egyik legismertebb kortárs kóruszenei eseményén.  A 2018-as versengésre mintegy 1000 főnyi vendég érkezik majd, a hazai jelentkezők mellett a világ számos pontjáról. Három földrész 12 országának 21 kórusa versenyzik öt kategóriában (gyermekkarok, ifjúsági kórusok, egyneműkarok /női és férfi/, énekegyüttesek és kamarakórusok, valamint vegyeskarok), megadott létszám- és életkori határok között.

Napközben a Kölcsey Központban zajlanak a versenyek, esténként pedig a Déri Múzeum parkját veszik birtokba a kórusok, hogy ízelítőt adjanak hazájuk népi hagyományaiból. Szabadidejükben az énekesek utcai meglepetés-koncertekkel és jótékonysági hangversenyekkel kedveskednek, vasárnap délelőtt pedig a liturgiák menetét színesítik a város templomaiban.

További információk ITT.

TISZAFÜREDI HALASNAPOK

Július 6-8.
Tiszafüred

Debrecen városa lesz a díszvendége az idén 40 éves Tiszafüredi Halasnapoknak! Az Év Turisztikai Települése címet tavaly elnyert Tisza-tavi város és Debrecen között évek óta egyre intenzívebb az együttműködés.

Az Év Turisztikai Települése címet elnyert Tiszafüred gazdag programkínálatában a legjelentősebb július 6-8. között megrendezésre kerülő Tiszafüredi Halasnapok, amely idén 40 éves. A Tiszafüredi Halasnapokat először 1978-ban tartották meg és az azóta eltelt időszakban a család minden tagjának szóló színes programmá nőtte ki magát, de központi üzenete, a Tisza-tó népszerűsítése változatlan maradt.

A rendezvény idei díszvendége Debrecen lesz, amellyel 2015-ben kötött Tiszafüred kulturális és turisztikai együttműködést. A két település között az együttműködés a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai régió létrejötte óta pedig még szorosabbá vált. Idén a július 6-i halasnapi karneváli felvonuláson, a Tiszafüredi Városházától a Tisza-partig tartó 2,5 km-es szakaszon pedig felvonul a Valcer Táncstúdió. Bíró Csaba művészeti vezető irányításával a színpompás menetben az 50 táncost a balmazújvárosi Bekton Ifjúsági Fúvószenekar kíséri; de rajtuk kívül fellép a Hajdú Néptáncegyüttes ifjúsági csoportja is. Másnap pedig a Tisza-parti főzőverseny idején a Flaska Banda és a Debrecen Dixieland Jazz Band is zenél.

A jubileum alkalmából igazi sztárdömping lesz Tiszafüreden. Fellép többek között a Tankcsapda, akik szintén a jubileum jegyében járják az országot, mivel a zenekar alapítója és énekese, Lukács László 2018-ban 50 éves. Ezenkívül fellép még Kowalsky mega Vega, Majka @ Curtis, a Wellhello és az Edda.

További információ a programokról ITT.

FRÖCCSTORONY 2018 / II. FEHÉR ÉS HABZÓBOR FESZTIVÁL

Július 6-8.
Nagyerdei Víztorony

Lelkifröccsben gazdag fröccsöktől fröcsögő nyári estéké újra a főszerep, mivel ismét kinyílt a fröccstartó főszelep. A tavalyi évhez hasonlóan egy-egy hosszú hétvégére idén is főszerephez jutnak a hűsítő nyári nedűk a Nagyerdei Víztoronyban. A RozéTorony után a következő hétvége a fröccsről, valamint a fehér- és habzóborról szól majd. A fesztivál látogatói 26 pincészet borait kóstolhatják meg, miközben olyan ikonikus hazai zenekarok gondoskodnak a talpalávalóról, mint az Anima Sound System és a Ladánybene 27. A finom falatokról a Hanna Kincse és a Kurucz Hús gondoskodik.

Programok:

Július 6. péntek 20:30 – Anima Sound System koncert

Július 7. szombat 20:30 – Ladánybene 27 koncert

Július 8. vasárnap 17:00 – Ruby Harlem koncert

A rendezvény ideje alatt valamennyi kereskedelmi egység készpénzmentes, KIZÁRÓLAG UNIPASS kártyával lehet fizetni. Készpénzzel kizárólag a jegypénztárakban, a borospohár kiváltó standokon és a Tourinfo pontban lehet.

DEBRECENI MÉZESKALÁCS NAPOK 

Július 6–7.
Debrecen, Déri tér

Két napos vidám forgatag, ahol minden a mézeskalácsról szól…

VÁSZONRA ÖRÖKÍTVE A SÍK VILÁGA… – A 90 ÉVES HORTOBÁGYI MŰVÉSZTELEP KIÁLLÍTÁSA

Június 30. – július 29.
Kölcsey Központ, Bényi Árpád terem

1928-ban a nagybányaiak és a vásárhelyiek (Tornyai, Koszta) nyomdokaiban három magyar szellemű művész – Boromisza Tibor, Káplár Miklós és Maghy Zoltán – megalapította az első hortobágyi plein air csoportosulást Hortobágyi Kolónia néven. Mindhárman az alföldi festészet megkerülhetetlen alakjai.

A 70-es években folytatódott a pusztában való festés Égerházi Imre festőművész vezetése alatt Hortobágyi Alkotótábor néven. Bár Maghy Zoltán személyében ott volt a folytonosság, 1981-ben a tábor ismét megújult Hortobágyi Nemzetközi Művésztelep néven. Ekkor Sipos Zsófia, Madarász Gyula és Tar Zoltán is csatlakoztak. Az alkotótelepet rövid ideig Burai István vezette, majd 2012-től H. Csongrády Márta irányításával újra indult – immár Hortobágyi Káplár Miklós Nemzetközi Művésztelep néven.

Az idén fennállásának 90-ik évét ünneplő Hortobágyi Művésztelep páratlanul gazdag, közel 100 műalkotást – festmények, grafikák, fotók, plasztikák – felvonultató tárlata június 30-án nyitotta meg kapuit a Kölcsey Központ Bényi Árpád termében. A kiállítás július 29-ig ingyenesen látogatható a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig, esti rendezvények esetén 19 óráig.