Remekül alakult Magyarországon a turizmus a 2014 júniusában is

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2014. augusztusi adatai szerint júniusban 948 ezer vendég 2,37 millió éjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, előbbi 9,2 százalékos, utóbbi 7,6 százalékos növekedést jelent 2013 júniusához képest. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó szállásdíj-bevétele a májusi növekedésnél is nagyobb mértékben, 11 százalékkal emelkedett, és megközelítette a 18 milliárd forintot. A külföldi vendégek száma (443 ezer) 7,8 százalékkal, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma (1,2 millió) 7,3 százalékkal növekedett júniusban, ugyanakkor a külföldiektől származó szállásdíj-bevétel 9,5 százalékkal nőtt 2013 azonos időszakához képest.

A küldő országok közül különösen Ausztria és Németország kétszámjegyű vendégéjszaka-szám növekedése – 21,1 illetve 11,3 százalékos – figyelemre méltó. Rajtuk kívül Lengyelország (plusz 37,1 százalék) és Csehország (plusz 19,9 százalék) teljesített kimagaslóan, ezzel ebben a hónapban Németország után Csehország volt a második, Lengyelország pedig a harmadik legnagyobb forgalmú küldő országunk, míg az osztrákok csupán hatodikak.

Júniusban 505 ezer belföldi vendég 1,19 millió éjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, ahol összesen 6,2 milliárd forint szállásdíjat fizettek: ezek a számok sorrendben 10,5 százalékos, 7,9 százalékos és 14,4 százalékos növekedést jelentenek 2013-hoz képest.

A belföldi forgalom növekedésének húzóereje továbbra is a töretlen népszerűségű SZÉP-kártya. Idén január és június között a kereskedelmi szálláshelyek 6,59 milliárd forint értékben fogadták el a SZÉP-kártyát, ez 29,5 százalékos növekedés tavalyhoz képest, ezen belül júniusban a felhasználás növekedése közel 11,7 százalékos volt.

Jó kilátásokat vetít előre az év egészére is: az első hat hónap teljesítménye valamennyi mutatóban a 2013-as rekordévi felett alakult. Az egyik legfontosabb jövedelmezőségi mutató, az egy kiadható szobára jutó bruttó szobaár bevétel (REVPAR) például 2014 első hat hónapjában is több mint 10 százalékkal múlta felül a tavalyit.

Legyél az első hozzászóló "Remekül alakult Magyarországon a turizmus a 2014 júniusában is" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*