Róna Iván a SPA Hungary Holding-nál

hirdetés

Dr. Róna Iván a Spa Hungary Holding Zrt. vezérigazgató – helyettese lett, aki korábban a Magyar Turizmus Zrt – t vezérigazgatóként irányította, míg Deutsch Péter a Holding kommunikációs igazgatójaként tevékenykedik a továbbiakban.
Kovacsics Imre, a Holding elnök-vezérigazgatója szerint a Társaság ezzel a lépéssel egyfelől a folyamatosan változó piaci kihívásokra reagál, ugyanakkor a következő időszak feladataira koncentrál.

Dr. Róna Iván és Deutsch Péter rövid szakmai múltja:
Dr. Róna Iván:

Pályafutását az IBUSZ-nál kezdte 1971-ben, ahol különböző beosztásokban
(idegenvezető, külképviselet vezető) dolgozott.
1988-ban a MAHÍR-nél lett a Kiállítási-és rendezvényigazgatóság vezetője, majd 1990-től a Budapest Tourist vezérigazgatója.
1997-2001 között az MT Zrt. varsói külképviseletét vezette. 2001-2006 között a Hunguest Hotels berlini irodáját, a DTS Donau Travel Service-t ügyvezetőként irányította. 2006-ban
lett a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója és ezt követően lett most a Spa Hungary Holding vezérigazgató-helyettese.

Deutsch Péter:

Híd Rádió Zrt. vezérigazgatójaként a médiapiacon szerzett komoly tapasztalatokat, majd tanácsadóként dolgozott több multinacionális kiadónak. Az elmúlt időszakban elsősorban médiatervezéssel, média-kontrolling-gal, és kommunikációs tanácsadással foglalkozott.

 

Legyél az első hozzászóló "Róna Iván a SPA Hungary Holding-nál" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*