Séta Dumbledore roxforti irodájában

 
J. K. Rowling regényfolyamából nyolc epizódos filmet forgattak a stúdió falai között: az intézmény ezt szeretné kiaknázni – egyúttal páratlan lehetőséget kínálva a Potter-világ rajongóinak -, amikor lehetővé teszi, hogy a vendégek stúdiótúra keretében bejárják a felvételek díszleteit.

Mint a bbc.co.uk hírportál megjegyezte, egy négytagú családnak nem kis kiadás a 83 fontos (30 ezer forintos) belépő, és jó néhányan kifogásolták, hogy túl drágák a stúdió ajándékboltjában megvásárolható tárgyak is. A szervezők azonban az utóbbi panaszt azzal intézték el, hogy az áruk “hihetetlenül jó minőségűek”, nem olcsó az előállításuk, és pénzbe kerül a forgalmazásuk is.

A Hermione Grangert alakító Emma Watson báli ruhájának másolata 241 fontért (85 ezer forintért) eladó, a márkás varázslóseprűért 249 fontot (88 ezer forintot) kérnek, Dumbledore ruházatáért pedig 495 fontot (175 ezer forintot) kell fizetni.

A boltból ugyanakkor az áruk 25 százaléka tíz font alatt hazavihető, ami a családok számára is kedvező.

A stúdiótúrát egyfajta tesztként kezelik a szervezők: vajon az attrakció elég vonzó-e a lelkes rajongók számára, és “kötelezőnek” tartják-e majd, hogy elzarándokoljanak a forgatás helyszíneire. A BBC szerint fennáll annak a veszélye, hogy ha a rajongóknak nem tetszik a dolog, az kárt okozhat magának a Potter-brandnek, amely dollármilliárdokat hozott a filmek mögött álló Warner Bros. filmstúdiónak.

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "Séta Dumbledore roxforti irodájában" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*