Turisztikai ügynökség: sokat hozott a világbajnokság

Turisztikai ügynökség: sokat hozott a világbajnokság

hirdetés

A vizes világbajnokság hatása kimagaslóan jó Magyarország imázsára, a külföldi turisták elégedettek az országgal – jelentette ki Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.

Az ügynökség vezetője a távirati iroda jelentése szerint elmondta: az ország sosem látott lehetőséget kapott, hogy megmutassa magát, értékeit, látnivalóit a világnak, több százmillió tv-néző látta Budapest turisztikai adottságait. Az ide érkezett külföldi turisták rendkívül jó benyomásokkal térnek haza Magyarországról:

  • A megkérdezettek kétharmada biztosan tervezi, hogy máskor is idelátogat.
  • 98 százalékuk nyitott a visszatérésre.
  • Ötből négyen azt mondták, ajánlják majd ismerőseiknek Magyarországot.

 

Guller Zoltán elmondta: az ország remekül vizsgázott nem csak a világverseny rendezőjeként, hanem vendéglátóként és úti célként is az elmúlt hetekben. A vizes vb megrendezésével olyan új vendégkört is sikerült az országba csábítani, akik egyébként nem látogattak volna el az országba.

Hozzátette: az előzetes várakozások szerint ezzel milliárdokkal több pénz áramlik a turizmusba a versenynek köszönhetően. Ráadásul az esemény miatt érkezők négyszer annyi időt töltöttek az országban, mint a máskor ide látogatók: az átlagos tartózkodási idő 9 nap volt, szemben a 2,4 nappal. A nagy nézettségű, magas presztízsű sportesemények látogatóival a fizetőképes, hosszabb tartózkodást is megengedő turistákat lehet megnyerni, ami az MTÜ egyik kiemelt stratégiai célja – összegezte.

Kiemelte: a felmérés szerint a külföldiek felénél pozitívan változott a Magyarországról kialakult kép, elégedettségük az országgal tízes skálán 8,73 pont lett. Az infrastruktúrával – közlekedés, szállás,tisztaság – való elégedettség is magas lett, minden vizsgált érték 8 feletti lett a 10-es skálán.

A legnagyobb pozitív fordulat a biztonság érzékelésében volt, 57 százaléknak változott pozitívan a véleménye, és a tízes skálán 8,84 pontra értékelték a biztonságot. Guller Zoltán rámutatott: a verseny hatása Magyarország imázsára kimagaslóan jó, ami jelentős hosszú távú hatás, az országképet tovább formálja pozitív irányba.

Az ide látogatók jellemzően fiatal diplomások, közel fele 18-29 éves korosztályba tartozott, 62 százalékuk szállodában lakott, 53 százalékuk 4-5 csillagos szállodában. A július 14-30 közötti vizes világbajnokság versenyeit csaknem félmillió, 485 ezer néző tekintette meg az öt helyszínen.

Legyél az első hozzászóló "Turisztikai ügynökség: sokat hozott a világbajnokság" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*