Somorja látnivalói

hirdetés

Szlovákia, hazánk északi szomszédja bővelkedik látnivalókban. Az utóbbi időben egyre több hír jelenik meg Somorjáról, erről a 12 ezres városról, ahol évek alatt megépült egy úgynevezett olimpiai falu. Itt található a nemzetközi Dunamenti kerékpárút, Európa egyik fő kerékpárútvonala, amely összeköti Csallóköz (Žitný ostrov) központját – Dunaszerdahelyet (termálfürdő) a Dunával, a bősi vízierőművel és Komárommal – dunamenti régió központjával (Európa-udvar, termálfürdő). Lehetővé teszi a Dunajské luhy Tájvédelmi Terület és a nemzeti természeti rezervátum vagy a a csicsói holtág (Číčovské mŕtve rameno) megtekintését.

Somorja tanösvénye is várja a diákokat, rendszeresek a nemzetközi zenei rendezvények, a várostól mintegy 50 kilométeres körben található Pozsony, Bécs és Győr városa is. A közlekedés is kiváló, hiszen 25 kilométerre innen található a pozsonyi repülőtér. Kedvelt kirándulási cél a Kis-Kárpátok hegyei és híres borospincéi.

A Somorján található műemléképületek közül a református templomé a legértékesebb, amely a térség egyik legrégibb és egyben legszebb gótikus temploma. Nem marad el látványosságban a római katolikus templom és kolostor sem, amely a kései barokk építészet kiemelkedő alkotása. Ma ez a templom a Szűz Mária Mennybemenetele-templom nevet viseli, az épületet a kolostorral folyosó és sekrestye köti össze.

Itt található az ágostai hitvallású evangélikus egyház temploma is, amelyet klasszicista stílusban építettek, de máig fennmaradt belső berendezése barokk jegyeket is mutat. A sámoti román kori templom, amely a Szent Margit-templom nevet viseli, ma kihasználatlan, ennek a templomnak a helyén – a régészeti kutatások szerint – középkori falu és temető van, a templom szinte az egyedüli emléke az akkori szakrális építészetnek.

Az 1912-ben épült somorjai zsinagóga belső terében ma képzőművészeti alkotásokat mutatnak be, valamint koncertteremként is szolgál.

Kukoricaföldek helyén sportközpont

– Mindenkinek vannak álmai, de nem mindenki álmodja ugyanazt, ezért volt nehéz az indulás – vélekedik dr. Juraj Bača arról, ahogy a világ egyik legmodernebb sportközpontja, az „x-bionic® sphere” megalkotása elkezdődött. Mario Hoffmann gazdasági, pénzügyi szakember és sportember terveit látva senki se hitt abban, hogy itt, a kukoricaföldek helyén modern lovarda, uszoda, tornacsarnok és szálloda épül. Mégpedig olyan, amely elnyeri azt a jogot, hogy itt olimpikonok készülhessenek fel versenyeikre. Az álom megvalósult, 2016 nyarán elnyerték az oficialis olimpiai edzőközpont címet.

A lovarda és hozzátartozó részek építése 2014-ben fejeződött be, 2015-ben nyílt meg a mostani „x-bionic® aquatic sphere“, vagyis az uszodarész, illetve wellness. Különösen sikeres átadások születtek két éve, 2016 tavaszán fejezték be a munkát a futballstadion részen, illetve elkészült az atlétikai tribün (maximum kapacitása 5000 ember), a kosárlabda, illetve kézilabda pályák, a tornaterem és a hotel részleg a kongresszusi termekkel együtt.

A 100 hektáros területen 27 olimpiai sportközpont, 1 150 férőhelyes szálloda van, és lovarda. A komplexum 190 embernek ad munkát.

A sport- és relaxációs terület több mint 100 hektárt foglal magában, a bejáratot egy hatalmas ló uralja, ez nagyobb, mint Leonardo da Vinci lova volt, amit Pécsett is láthattunk. A sportközpont azért is egyedülálló, mert nem csak a sportemberek, hanem a nagyközönség számára is megfelelő.

 – Egyedülálló az is, hogy a komplexumban gyógyító termál forrásunk van és hamarosan megkezdjük a gyógyfürdő építését – mondta Juraj Bača, az X-BIONIC® SPHERE, a.s. igazgatótanács elnöke.

A komplexumot még tervezik bővíteni három másik olimpiai és egy nem olimpiai sportággal. A Duna főpályáján két kilométeres pályát szeretnének építeni a kenuzás, evezés, hosszú távú úszás és vitorláspályára. Most épül a sportcsarnok. Sok sportoló közt a magyar férfi és női vízilabdacsapat is itt készült a világbajnokságra.

Négy éttermükből egy a lovardában van, gyógyvizük rehabilitációs kezelésre is alkalmas lesz, reményeik szerint 2021-ben elkészül a Somorját Pozsonnyal összekötő autópálya, és könnyebben lesz elérhető nem csak a sportkomplexum, hanem Somorja és nevezetességei.

Somorja egyre bővül, ez a Duna-parti város egyre inkább Pozsony elővárosa lesz, sokan költöznek ki onnan, vagy itt vásárolnak hétvégi házat, egyre többen fognak házépítésbe is, hiszen itt minden megtalálható.

Szöveg: Bódi Ágnes
Fotók: Urbán Györgyi

Legyél az első hozzászóló "Somorja látnivalói" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*