Spíler Shanghai a Gozsduban

A 30-as évek Sanghaja által inspirált, rusztikus-ipari környezet, az ázsiai inspirációval készülő Ázsia 3.0 stílust képviselő ételek, a kínai, thai, japán és szingapúri sörök, a bulikra kibérelhető titkos buja bár és hétvégente DJ-vel fűszerezett hely – ez a Spíler Shanghai. Amelynek konyháját olyan New York-i és San Franciscó-i séfek inspirálták, mint David Chang, aki igazán irányadó ebben a műfajban és aki izgalmasan és teljesen lazán közelíti meg az ázsiai konyhákat.

A Spíler Shanghaiban semmilyen szigorú autentikus szabályrendszer nem köti sem a séfeket, sem a vendégeket, de mégis valódi gyökerekből építkezik a Litauszki Zsolt kreatív séf és Lutz Lajos Spíler nagymesterek révén fejlődött Rácz Krisztián, a nemzetközileg is többszörösen elismert 21 korábbi séfje által vezetett konyha, ahol nagy tapasztalattal rendelkező kínai séfek munkája teszi igazán hitelessé a helyet.

A design koncepció Zsidai Roy nevéhez kötődik, aki a budapesti belváros romkocsmás, kicsit „szakadt” hangulatát ötvözte a New York-i Chinatown bárjaival. A ’30-as évek Sanghaja keveredik a chaby chick stílussal, mindezt Jean-Michel Basquiat és Warhol inspirálta falgrafikák és indusztriális belső megoldások egészítik ki. A pincerészben található „titkos bár” tökéletes buli helyszín 140 személyes partikra, de két külön teremmé is alakítható.

Bővebben: www.spilerbp.hu

Legyél az első hozzászóló "Spíler Shanghai a Gozsduban" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*