Spliti Atlantisz

A 20 méter mélységben található, mintegy egy kilométeren át húzódó, hét méter széles „út” annyira szabályosan van kikövezve, hogy a búvárok szerint emberi kéz alkotta. A helyiek már el is nevezték a „spliti Atlantisznak”.
A jövő héten régészek vizsgálják meg a leletet, akkor derülhet ki, hogy valóban egy elsüllyedt város utcájáról van-e szó, vagy csupán a természet alkotott ilyen szabályos alakzatot.

A víz alatti út először tíz éve került be a köztudatba, amikor Jerko Hrzic búvár talált egy húszméteres “képződményt”, amely ember által épített útra emlékeztette.
A helyszín azonban mind a spliti kikötőtől, mind a szemben fekvő Brac szigetéről távol van és a merülési zónán kívül esik, ezért nem figyeltek fel rá korábban – mesélte a horvát lapnak Ivan Bronzovic, a spliti Mornar búvárklub tagja.
Akár mesterséges, akár természeti képződmény, a “spliti Atlantisz” vonzó turisztikai célpont lehet a búvárkodók számára – vélte Bronzovic.
A közelmúlt egy másik környékbeli tengeralatti felfedezésére, a spliti partoktól északra talált szabályos körökre mindmáig nincs tudományos magyarázat.

(forrás: MTI)
 

Legyél az első hozzászóló "Spliti Atlantisz" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*