Szomszédolás – előítéletek nélkül

„Vigyázz a románokkal” – figyelmeztettek többen, előítéletektől telve. Szerencsére egyik negatív jóslat sem vált be.

Nos, Románia – pontosabban Erdély – megcáfolta az összes negatív előítéletet. Sepsiszentgyörgy a gyönyörű Olt folyó két partján fekszik, tenger szint felett 520–580 méterrel: nem éreztem különbséget az itthoni és ottani időjárás között. Vagyis a nagyszülői útravaló okán jócskán túlöltözötten érkeztem a városba. Amelynek központja csodaszép, színes és sok-sok virággal tarkított.

Szinte úgy éreztem, boldogságba van öltöztetve. A látnivaló azonban nem merül ki ennyiben. Kihagyhatatlan nevezetesség a közelben található Székely Mikó Kollégium, amely 1892-ben épült, és mai napig líceumként működik.

De ott van a sepsiszentgyörgyi református templom is: ha egy kis edzésre vágyunk, érdemes felsétálni a tetejére, ahonnan megcsodálhatjuk a városra nyaló fenséges kilátást. Persze nem csak azt! Hiszen a középkori templom látványa is magával ragadó: kettős térfűzésű, egyenletes szélességű hajóból és szentélyekből áll. Sarkait átlós, cseréppel borított kettős vízvetővel ellátott támpillérek erősítik. A déli oldalon egyenlő távolságban szintén támpillérek sorakoznak. A nyugati oldal előtt pedig portikusz, vagyis oszlopcsarnok látható.

Szálláshelyünk Árkoson volt, a Sepsiszentgyörgytől négy kilométerre fekvő apró településen. Az Árkos-patak völgyében, kilépve a szállodából, tiszta, friss, életerőt adó hűsítő levegőt szippanthattunk, olyat, amitől az ember rögtön úgy érzi, napokig kint szeretne feküdni a nedves fűben. De ha a romantikázásra nincs is időnk, mindenképpen érdemes sétát tenni a dombon felfelé vezető apró, árnyas utcácskákon, amelyek Árkos ékességéhez a dombtetőn méltóságteljesen álló, egyszerűségében is nemesen szépséges unitárius templomhoz vezetnek.

Keleti szomszédunk lakói is rácáfoltak az előítéletekre: habár Erdély többsége magyar nemzetiségű, az ott élő román nemzetiségűek is kedvesen, mosolyogva fogadtak a kávézókban, üzletekben. Vagyis a rövid látogatás benyomásai szerint úgy érzem, Románia nem olyan, mint amilyennek sokan gondolják – akik nem jártak arra. Olyan hely, ami újabb bizonyítéka annak, hogy az előítéletekből épített falakat a kellemes tapasztalat tudja lebontani.

Fodor Csilla
SZTE kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató
 

Legyél az első hozzászóló "Szomszédolás – előítéletek nélkül" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*