Tabudöntő bisztró a Parlamenttel

Oka volt annak, hogy a szállodai éttermeket régen hangulattalan egyen konyháknak könyvelték el. Mára azonban nagyot változtak a szállodák, nagyot az éttermeik. Kipróbáltuk a Cafe Danube-ot és megmondjuk miért.

A Duna budai oldalán, a Parlamenttel szemben álló Novotel Danube Budapest építészetileg kívülről nem tűnik túl izgalmasnak. De esetében is áll a mondás: a belbecs a lényeg. Az egykori, fantázia nélküli kocka irodaházból ugyan külsőre is igyekezett az új tulajdonos valami szebbet kihozni, de ez a törekvés a hotel belső építészetét tekintve járt igazi eredménnyel.

Aki a hallba lép, olyan időtlen szépségű, elegáns, a high-tech világát a nyolcvanas évek meleg fényű eleganciájával ötvöző térbe lép, ahol azonnal elfelejti, hogy a világ mely táján jár. Persze hamar kiderül, hol vagyunk, hiszen a mély piros, az arany és a barna színek által dominált térben a Cafe Danube felé indulva, az üvegportálon át a Parlament fenséges látványa köszön vissza, amit egész ottlétünk alatt élvezhetünk.

A Parlament látványa mellett a felszolgálás és a tálalás is szolgál esztétikai örömökkel. A Cafe Danube ugyanis olyan, déltől késő estig nyitva tartó bisztró, amely a hét minden napján, az étlapról választható, a csúcsgasztronómiát idéző, de mégis megfizethető, trendi stílusban szervírozott fogásokkal várja a szálloda vendégeit – és mellette a budapestieket. Kollin Gergely, a szálloda igazgatója szerint azzal a nem titkolt céllal, hogy a pestiek és főképp a Budán lakók felfedezzék: a jó nevű szálloda célja nem az elkülönülés, hanem az, hogy környezetével kapcsolatot teremtve, szervesen illeszkedjen annak mindennapi életébe.

Mivel egy étterem, bisztró legfontosabb mércéje mégiscsak a gasztronómia minősége, lássuk, mit kínál a Cafe Danube. Az első meglepetés, hogy az egészséges étkezés nemcsak a salátakínálatban mutatkozik meg, hanem abban is, hogy a levesek és a desszertek között is megjelenik a joghurt. Amihez a joghurtos eperleves esetében még egy egészen különlegesen finom mascarpone alapú tejszínhab is társul. Ha pedig desszertként választjuk, az üvegtálcán a müzli és a házi lekvárral társítva érkezik a legjobb minőségű joghurt, igazolva, hogy az édesség is lehet egyszerre finom, mégis kalóriaszegény.

De mindezek előtt indítsunk inkább csak úgy „in medias res”, vagyis a dolgok közepébe vágva. Kérjünk egy érlelt kecskesajtot, ami a tálalást és az ízlelést tekintve is megadja az alaphangot. A fűszeres, olajos lében, dióval, fokhagymával társított fehér sajtkockákat apró, fafedelű üvegben teszik asztalunkra. Nem fehér kenyérrel, hanem annál finomabb és egészségesebb barna baguette-tel és bazsalikomos salátalevél társaságában. Ez is jól mutatja, hogy a Duna-parti étterem – stílszerűen szólva – finomra hangolt mércével egyensúlyoz a magyar és a nemzetközi gasztronómia vizein. A gulyásleves és a maceszgombócra porcelán kancsóból öntött ízletes húsleves a külföldiek számára is befogadhatóan tálalja a magyar gasztronómiai hagyományokat.

A főételek közül a steak burgonya mellett sült zöldségekkel tálalt, omlós rozé kacsamell, valamint a káposztasalátával kiegészítet, nagy és omlós húspogácsát magában rejtő Novotel beef burger, illetve a jázmin rizzsel, sült zöldségekkel tálalt fogas filé is mind olyan könnyű, ám ízletes fogás, amit a világ bármely jobb éttermében elégedetten fogadnánk.

Még akkor is, ha azt, egy szálloda éttermében tálalják fel. Mert az előítéletek ebben az esetben ugyan nem mindig alap nélküliek, de manapság már valóban egyre több olyan szálloda akad, amely az étterem megjelenését, a ház gasztronómiáját tekintve is egyedit, minőségit kínál. Ahogy a Cafe Danube is teszi.

Érsek M. Z.

Legyél az első hozzászóló "Tabudöntő bisztró a Parlamenttel" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*