idegenforgalom

Együtt ünnepel a szakma

Szeptember 27-e, a Turizmus Világnapja az ünneplés mellett arra is sarkalja az iparágban dolgozókat, hogy kicsit visszatekintsenek az elmúlt esztendőbe, de előre is, az elkövetkezendő időszakba.

 



A belföldi vendégek növelik a magyar idegenforgalmat

Májusban a belföldiek 13,8 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban, a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma viszont 4,1 százalékkal kevesebb volt, így nőtt 2,9 százalékkal a vendégforgalom – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.


Japán turizmusa gyorsan talpra állt

 Az önmagában nem meglepő, hogy 2012-ben jelentősen több turista látogatta meg Japánt, mint egy évvel korábban, 2011-ben, mikor a szigetországot egy erős földrengés, majd az azt követő cunami rázta meg, nukleáris katasztrófát okozva ezzel. – írja az etravelblackboard.com turisztikai hírportál


Pest profitálhat az EU elnökségből

Minden város olyan eseményről álmodozik, ami jól fizető vendégekkel tölti meg a szállodákat, éttermeket és egyéb helyeket. Vannak, akik euro vagy dollár milliárdokat sem sajnálnak ezért, miközben nekünk most szinte az ölünkbe hullik ez a lehetőség..