Malév


Kinek segít a légi szakszervezet

Azt mát tudjuk, hogy a Malév csődbement. A kérdés, lesz-e utódja és, leányvállalatai képesek lesznek-e önálló életre. A szakszervezetek szerint a földi kiszolgáló cég a Malév Ground Handling Zrt. a management hibájából végveszélybe került. A helyzet persze ennél bonyolultabb.



Nem csak az utas a vesztes

Február 3-án, reggel 6 órakor, 66 év után leállt a Malév, miközben a kormány által 2012-re kiírt, EU társfinanszírozású pályázatok jelentős része az idegenforgalom fellendítésére, a turizmus ágazatainak fejlesztésére irányul. A szállodai és utazási irodai szakma ráadásul már közvetlen károkkal is szembesül.



Főnix lesz-e a Malév?

Ami az elmúlt napok híradásai alapján várható volt, bekövetkezett: a magyar nemzeti légitársaság, a Malév csődbe ment. De mi jöhet ezután. Az biztos nem, hogy a Malév, ebben a formájában újra indul. Amikor kiderült, hogy a Malév, stratégiai cégként kikerül a hagyományos csőd és felszámolási eljárás alól, majd bejelentették, hogy a repjegyekkel kapcsolatos kártérítési igényeket február 29-ig fogadják be, már látni lehetett, hogy közel a vég. A kérdés már csak az volt, hogy hetek, napok, vagy órák vannak még hátra – de várható volt, hogy legfeljebb már csak napok.


Továbbra sincs döntés a Malévnál

 A Malév pénteki közgyűlése a flotta bérleti szerződésének meghosszabbításáról, illetve tőkeemelésről sem döntött – tudatta Berényi János, a Malév Zrt. elnöke közleményében kora este az MTI-vel. Hozzátette: a lízingbeadó céggel jelenleg is folyik a tárgyalás Amszterdamban. A Malév Igazgatósága várhatóan hétfői ülésén foglalkozik a témával.


Rekordot döntött a Budapest Airport utasforgalma

Nem kevesebb, mint 8,9%-os növekedéssel minden idők legerősebb utasforgalmát regisztrálta a Budapest Airport: összesen 8 920 653 utas fordult meg a fővárosi repülőtér termináljain. Mindez 320 000-el több utast jelent, mint az eddigi legnagyobb forgalmú 2007-es év forgalma.


Európa-bajnok a Budapest Airport!

Budapest, 2011. május 10. Hatalmas sikert aratott a Budapest Airport, amikor elnyerte a legrangosabb európai légiközlekedési szervezet, a „Routes Europe Conference” marketing pályázatának első díját. A nemzetközi légitársaságok legnagyobb éves európai találkozóját, a Routes Europe-ot az olaszországi Szardínián, Cagliariban rendezték és a Budapest Airport pályázata nemcsak a Közép-Kelet-Európai kategória, hanem az összeurópai első díjat is elhozta. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Budapest Airport bekerült a Routes World világkonferenciájának októberi döntőjébe, amelyet 2011. október 2-3-án Berlinben rendeznek.


Blog: Régi, vagy új Malév kell?

Navigare necesse est. Hajózni muszáj – tartja a régi mondás, amelynek aktualizált változata valahogy így szól: repülni muszáj. Muszáj, mert manapság a szabad szemmel nem látható légifolyosók azok, amelyek az utas és cargo repülőknek utat biztosítva, éltető vérerekként hálózzák be a földet. Ezért senki sem kérdőjelezi meg azt, hogy repülni kell. A vita inkább arról folyik, hogy mivel kell repülni: szükség van-e nemzeti légitársaságra, vagy az csak az adófizetők pénzét emésztő úri passzió?