mauritius

Téged vár Mauritius!

Roadshow keretében – Varsó és Prága után – Budapesten is bemutatkozott az Indiai-óceán gyöngyszeme, Mauritius. A Mauritiusi Turisztikai Hivatal képviselete és 10 partnere kelet-európai körút…



Mauritius – az utolsó napok

Ígéretem szerint, már itthonról jelentkezem, az utolsó Mauritiusszal foglalkozó cikkel. Az utazás végére maradt még két lenyűgöző természeti szépség, illetve az itt töltött idő összegzése.


Mauritius földön és vízen

 Egy bejelentéssel kell kezdenem: a szigeten igencsak bonyolult internetelérést szerezni, mondhatni lehetetlen küldetés. Vannak szállodák, ahol csak a bárban van wifi, valahol lehet találni a szobában is, de az esetek többségében az mondható el, hogy ahol van internet elérés, az vagy nem működik, vagy ha működik is, az iszonyat lassú, ellenben bármikor elromolhat, vagy eltűnhet a jel. Persze tény, hogy egy szigetországról beszélünk, mely nem éppen a nyugati civilizációk infrastrukturális szintjeit ostromolja, de azért ennél picit jobbra számítottam. Szerencsére más negatívumot egyelőre nem tudok elmondani az országról.


Mauritius arcai és a Dodó madár

 A második, illetve a harmadik nap főként a szebbnél szebb 5 csillagos szállodák meglátogatásával, illetve kipróbálásával telt, de természetesen azért maradt idő betekinteni a sziget minennapjaiba és természeti szépségeibe is.


A smaragd sziget

A monda szerint az Indiai-óceán türkizkék habjaiból született és fehér korallzátonyoktól védett smaragd csodát, Mauritiust alig két évtizede fedezték fel az exkluzív nyaralást kedvelő vendégek. A mindössze százhatvan kilométeres, fehér homokos, védett tengerpartjával és kellemesen meleg éghajlatával a szigetet méltán emlegetik trópusi paradicsomként.