reptér


Ahol tizenöt A380-as foroghat egyszerre

 Egyszerre tizenöt is elfér a világ legnagyobb gépeiből a Dohában most épülő, az uralkodóról Hamad International-nak elnevezett repülőtéren. Katar új büszkeségének átadása ugyan egyre csak csúszik, de ez arrafelé senkit nem zavar. Ha pedig kész lesz, csodájára jár a világ – magyarázza Somogyi-Tóth Gábor, a budapesti repülőtér korábbi igazgatója, aki most a Katar fővárosában épülő új légikikötő ORAT projektmenedzsere.







Új utakon az ország légi kapujához

 A budapesti repülőtérhez kötődő közúti infrastruktúra fejlesztése a főváros, a térség és az egész magyar nemzetgazdaság kiemelt érdeke, ezért a szükséges beruházások előkészítését minél hamarabb meg kellene kezdeni. Ezzel a közös felhívással fordultak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz és a Fővárosi Önkormányzathoz a repülőteret üzemeltető Budapest Airport mellett a környékbeli önkormányzatok, valamint a legjelentősebb regionális piaci szereplők. Az összefogás résztvevői közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben elsősorban a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út fejlesztését sürgetik.