üdülési csekk

Bomba szilveszter, kérdőjelekkel

A szokásoknak megfelelően, 2012 végén is szinte mindenütt telt házat hozott a szilveszter. Az Üdülési Csekk és a SZÉP Kártyára feltöltött összegek év végi kifutása, valamint a Malév csődje miatt a kiutazási piacon beállt drágulás és káosz is rásegített ahhoz, hogy idén is telt házat regisztráljanak a belföldi szállodák. Sőt még a közeli Burgenlandba is jutott magyar vendég. Üres szállodai szoba itthon is alig akadt, Budapesten kívül mindenütt honfitársaink alkották a vendégkört. A SZÉP Kártyán maradt pénzek felhasználhatóságának utolsó pillanatban jött meghosszabbítása már 2013 első negyedévét segítheti.



Szállodai szilveszter bomba

Csendes Karácsony után, a fővárosban és több vidéki házban bomba jó Szilveszter volt és még Ausztriába is jutott magyar vendég. Már érzékelhető az Üdülési Csekk forgalmának drasztikus visszaesése, ellenben már volt, ahol fizettek a SZÉP Kártyával. Ettől mindenki sokat vár, hiszen idén, az új cafeteria elem akár teljes, 450.000 forintos kerete is szállásköltségre fordítható.





SZÉP mentőöv a szállodáknak

Miközben az egész turisztikai szakma megváltóként várta, a március 30-án elfogadott kormányrendelet szerint az új cafeteria elemként megjelenő Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) kapcsán végülis csak a szállodások öröme felhőtlen. A fürdősök éttermesek és a többi szolgáltató az együttműködésben bízik, mert az új kedvezményt csak az használhatja ki, aki legalább egy éjszakára szállást is igénybe vesz.