Tanulóverseny az Araznál

A versenyre Barka Áron, Chef de Cuisine szervezésében a Continental Hotel Budapest****superior különtermében került sor. Nem kaptak egyszerű feladatot a versenyzők, hiszen tudásukról írásban és gyakorlatban is számot kellett adniuk. A nap egy elméleti felméréssel indult, majd a tételsorból ki kellett húzniuk az elkészítendő két étel nevét. Húsz perc állt rendelkezésre a recept megírásához, melyhez azután megkapták az alapanyagokat. Az ételek elkészítésére összesen három óra állt rendelkezésre. A konyhán a munkavédelmi, higiéniai és élelmiszerbiztonsági előírásoknak is meg kellett felelniük és a zsűri, valamint a tanuló felelősök folyamatosan figyelemmel kísérték a munkaszervezési folyamatokat.

A tálalás során szabad kezet kaptak versenyzőink, hogy elkészítsenek egy bemutató ételt, majd a hattagú zsűri elé helyezték kóstolásra a mesterműveket.

Az ARAZ Étterem tanulói mind kitűnően vizsgáztak, ügyesek, lelkesek voltak és valóban komolyan vették az egyébként is komoly versenyt.



A zsűri tagjai voltak: Barka Áron, az Araz Étterem chef de cuisine, Novák Iván, a Chaîne des Rôtisseurs Magyarországi Egyesület elnöke, Jakabffy László, az MVI etikai bizottságának elnöke, Gyimesi Zsuzsa, a HVG gasztro rovatának főszerkesztő, Pil Orsolya, a Dobos C. József Szakközépiskola tanára, Tóth Gábor, a Gödöllői Szakközépiskola tanára.

Hat szakács-, és hét cukrásztanuló versenyzett, közülük az első három értékes díjakban részesült:

Szakácsok:
1. helyezett Kolonics Ádám
2. helyezett Papp Ádám János
3. helyezett Őri Daniella

Cukrászok:
1. helyezett Pálfalvi Klaudia
2. helyezett Bory Anita
3. helyezett Zajácz Zsófia

Az ARAZ Étterem vezetői hagyományt kívánnak teremteni a tanulóversennyel, hogy a jövő szakács- és cukrásznemzedékét még inkább ösztönözze a kiváló teljesítményre.

Legyél az első hozzászóló "Tanulóverseny az Araznál" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*