Télből a nyárba

Magyarországról évente több mint százezer turista utazik valamelyik trópusi országba, de indulás előtt csupán minden tizedik keresi fel háziorvosát tanácsért és védőoltásért. Pedig például az afrikai és ázsiai régióban számos veszélyes betegség leselkedik az utazókra. Többek között Thaiföld és térsége, Laosz, Kambodzsa, valamint Vietnam erősen fertőzött területnek számít. Tudja például a kedves olvasó, milyen életveszélyes lehet egy kézfogás? Talán a legismertebb „utazási” betegség a hepatitis A és B. Mivel a hepatitis A vírusa széklet útján terjed, nagyon könnyű elkapni bármely fertőzött személytől, az általa készített ételtől, italtól vagy akár csak egy kézfogástól is.

Érdemes védekezni

A már említett országokban sok helyen az ivóvíz is fertőzött, ezért a csapvíz, illetve a jéggel készített italok fogyasztásától minden esetben tartózkodni kell. A hepatitis B változata főként szexuális úton, illetve vér és egyéb testnedvek útján terjed. A vírusos májgyulladás mindkét típusa ellen védelmet nyújt az időben beadott oltás. A hepatitis A-hoz hasonlóan szintén a széklettel terjed a hastífuszt okozó baktérium, amely különösen a rossz higiénés körülményekkel rendelkező országokban gyakori. Ettől a betegségtől is megvéd a két héttel indulás előtt beadott oltás, amelynek hatása három évig tart. A trópusi éghajlat kedvező a moszkitóknak, ezért a délkelet-ázsiai országokban nagyon gyakori az általuk terjesztett malária. A szúnyogok többnyire napnyugtától napkeltéig csípnek, ilyenkor ajánlatos ellenük szúnyogriasztó krémet, moszkitóhálót és megfelelő védelmet nyújtó öltözéket használni. A malária ellen gyógyszerrel is lehet védekezni. A készítmények szedését általában két héttel az utazás előtt kell elkezdeni, és a hazatérés után is folytatni kell. Az agyhártyagyulladást terjesztő baktérium felbukkanhat Ázsia melegebb országaiban és az indonéz szigetvilágban is. Rendkívül könnyen, egyszerű cseppfertőzéssel terjed, ezért mindenképpen érdemes beadatni az oltást, amely öt évig nyújt védettséget a betegséggel szemben.

Gyógyszer a bőröndben

Egyre több honfitársunknak okozhat gondot, miképpen kerüljék el a trópusokon töltött téli üdülésüket fenyegető kellemetlenségeket. A valódi télből a rekkenő nyárba kirándulni alapos körültekintést igényel. A hőmérséklet változása – ami a repülőút fél-egy napja alatt akár 40 Celsius-fok is lehet – megviseli az egyébként egészséges szervezetet is. Különösen a szívműködés, a keringés terhelése nő meg. Utazás-egészségügyi szakértők azt ajánlják, fizikai feljavító tréninggel készítse fel magát az utazó. Azt sem árt tudni, hogy a kontinentális éghajlat alatt élők szervezete más „rugóra jár”. A téli álmot alvó emlősökhöz hasonlóan télvíz idején az északi ember szervezete is lejjebb kapcsol: anyagcseréjében, energiagazdálkodásában a takarékosság élvez elsőbbséget. Az átállás pedig hosszabb időt vesz igénybe, ezért a programok tervezésekor tanácsos beiktatni pár napos lazább, „szoktatási” periódust. A mulasztásnak könnyen lehet kínzó fejfájás, étvágytalanság, alvási vagy emésztési zavar az ára.

Ajánlatos ügyelni a trópusokon minden évszakban érvényes, már-már közhelyszerű alapszabályokra is. A helyi higiénés viszonyokhoz igazodó ivóvízzel, nyers ételekkel és a helyi növény-, állatvilággal kapcsolatos óvintézkedések betartása nem mellőzhető az év egyetlen hónapjában sem. Mindezek szem előtt tartása mellett is szükség lehet az orvos vagy a gyógyszerész tanácsai alapján felszerelt úti gyógyszertárra.

Legyél az első hozzászóló "Télből a nyárba" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*