Telt ház az Etyeki Pikniken – kis áramszünettel

A gasztronómia barátai kedvükre ehettek-ihattak Etyeken szombat délelőttől estig, hisz fantasztikus étel- és italkínálat fogadta őket. Azonban némi türelem is kellett a kóstolókhoz, a lakmározásokhoz, mert sok pincészetnél, alkalmi faházikóknál és teraszoknál igencsak sorba kellett állni, és ülőhelyet is nehéz volt találni. A sétányon pedig csak úgy áramlott, hömpölygött a tömeg házról házra, kóstolóról, kóstolóra.

Volt itt fehér- és vörösbor, fröccs és forralt bor, rozé, pálinka, folyt a pezsgő is. A Gasztrosétány bejáratánál mindenki megvehette saját borospoharát, így a pincészeteknél csak tartani kellett a poharat és máris folyhatott bele a helyben készült alkohol.

A hamar megtelt ideiglenes parkoló után már a főút mentén is két sorban sorakoztak az autók, Etyek határán túl egészen a Korda Filmstúdióig. Így aztán a forró teának, víznek, szódának, kézműves szörpnek, saját főzésű forró csokoládénak, puncsnak is volt keletje, hiszen ezeket az autókat valakinek haza is kellett vezetni…



Az italok mellé persze finomabbnál finomabb ételek is társultak. Volt itt frissen sült malac, hurka, kolbász, csülök, kemencés kacsa, bárány, szarvas, gulyás, gezemice lángos, tócsni, libatepertő, tepertős-hagymás kenyér, pogácsa és házi rétes, pite, mákos- és csokoládétorta, sült gesztenye, bonbon és a legkülönfélébb, legízletesebb sajtféleségek. Minden, mi szem-szájnak ingere.

Némi ürömöt jelentett az örömben, hogy az áramszolgáltató rendszere valószínűleg nem bírta az átlagosnál jóval nagyobb terhelést, kora délután néhány órára el is ment az áram. Így a villannyal főtt, sült ételeket jó ideig nem sikerült pótolni, ami sok vendéget tett szomorúvá, hogy elfogyott kedvence, amit nedűjéhez szeretett volna enni. A fatüzelésű kemencékből viszont folyamatosan jött az utánpótlás kemencés lángosból, lángosból, és a zsíros kenyér népszerűsége is megnőtt.

A finomságokhoz nem hiányzott a népzene, a cigányzene, a harmonikaszó. A gyerekeket rajzasztalnál lehetett lefoglalni. Volt disznóölés, töpörtyűsütés. Olykor a Nap is előbukkant a szőlődombok fölött, de a felhős időben sem volt hideg, sőt! Kora tavaszi száraz idő, 10-11 Celsius-fok fogadta a vendégeket, túlontúl is ideális idő.

Lassan kezdi kinőni magát a helyhez az esemény, így a szervezőknek valamit ki kell találni, vagy azon izgulni, hogy lehetőleg még többen már ne jöjjenek a tavaszi, nyári és őszi piknikre, mert ez már szinte telt ház volt!

A piknikhez kapcsolódott az Etyek határában felépült Korda Filmpark is, mely óránként indította csoportjait, hogy megmutassa a filmpark látványosságait. A névadó Korda Sándor és a mozi, a filmművészet tiszteletére összeállított kiállítást, valamint a New York-i és a középkori római díszleteket.

Itt található a világ leghosszabb New York-i díszletutcája, ahol a Hellboy 2-t forgatták. A középkori Róma díszletvárosában pedig a nagy sikerű Borgiák-sorozat készült. A látogatóközpontban is pálinka, pogácsa, és pörkölt várta a filmkedvelőket.

A tervek szerint a pikniksorozat, e kiváló etyeki gasztro-kezdeményezés április 12-én folytatódik, majd jön a Nyári Etyeki Piknik június 7–8-án, az őszi pedig szeptember 6–7-én.

Fotó és szöveg: Falus Tamás

Legyél az első hozzászóló "Telt ház az Etyeki Pikniken – kis áramszünettel" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*