A terep apró ura

Jimny a Suzukitól, nem akar többnek látszani, mint ami. Egyszerű, bájos, mégis kőkemény a terepen, ami az igazi otthona. Nem véletlen, hogy majd húsz éve érdemi változás nélkül uralja a piacot. Suzuki Jimny teszt..

Aki olvasta, látta már a Tesz-vesz várost, első pillantásra, pont a kedves állatváros szereplői közé tudja elképzelni Jimny-t, a Suzuki törpe terepjáróját. Az elnyűhetetlen modell persze az emberek kevésbé meseszerű világában is bőven megállja helyét, még akkor is, ha masszív, de mégiscsak apró termetét nézve, elsőre nehezen akartam elhinni a Suzuki szalonban vetített filmnek. Amin egy Jimny araszolt lefelé egy patak, meredek falának apró és nagydarab szikláin. De aztán beültem és már simán el tudtam képzelni.

Igaz a japán amúgy sem egy kapkodós fajta, de azért az mégiscsak magáért beszél, hogy a Jimny úgy sikeres, hogy a megjelenése óta eltelt majd húsz év alatt gyakorlatilag nem kellett hozzányúlni. A négykerék meghajtású terepjáró műszaki tartalmán igazából semmit sem kellett változtatni, míg a külcsín is csak apró ráncfelvonásokon esett át – az is talán csak azért, hogy mégis történjen valami. Mert lényegi módosításra itt sem került sor. Legutóbb négy éve nyúltak hozzá: a korábban lejjebb helyezett ködlámpa visszakerült eredeti helyére, a motorháztető kapott egy menő légbeömlőt, intercooler-púpot, ami olyan mint a hamis gulyás, mert valójában funkció nélküli. Új lett a kárpit, lett ülésfűtés, a családosoknak a hátsó ülésen isofix – mondjuk a hátsó ülésre azért nem olyan könnyű bejutni, de hát a Jimny legfeljebb vagány fiataloknál és a gyereket is vadászni tanítóknál számít családi autónak -, és ami már érdemi lépés, menetstabilizáló is került a kocsiba. Igaz aki úgy szereti, ki is kapcsolhatja az ESP-t.

Akárhogy is, a Jimny olyan autó, ami minden beszállás előtt megsimogat szemével gazdája. Formáját elnézve azt is mondhatnánk, hogy a japánok ezzel a modellel már 1998 óta ledobták a cukiság bombát. Igaz a négyhengeres, ötsebességes, 1.3-as, strapabíró benzinmotor nem éppen gyorsulási versenyekre valló, – hivatalosan 14.1 másodperc alatt gyorsul km/h-ra -, de nem is a zöld lámpás kilövésekre tervezték az autót. Ami a szívómotor 7 literes kombinált fogyasztásával egyáltalán nem nevezhető benzinfalónak. (A városban úgy 9 körül, országúton, normál menetben 6 liter körül fogyaszt.)

Az autópályán is megállja helyét az autó, de azért nem a Jimny az országutak királya. Az alváz, a két merevtengely, a kapcsolható összkerék-hajtás felezővel mind azt szolgálja, hogy az aszfaltról letérve, a kemény terepen legyen utolérhetetlen. Mert a Jimny nem hobby hanem valódi terepjáró: a nagyjából 3,5 méteres hosszú, 1,6 méter széles kocsi a 2,25 méteres tengelytávval a szó szoros értelmében az erdők, mezők sűrűjében is vígan elnavigálható. A 10 méter alatti fordulókör pedig még a városban sem jön rosszul.

Ahogy a Jimny külsejénél sem azt várjuk, hol jelenik meg egy krómozott betét, a belsejében sem azt nézzük, miért nem barna mondjuk a műszerfal és bézs az ülés. Ez az autó a funkcionalitás megtestesítője, ahol a műszerfal sem parádézik, viszont minden ott van, ahol annak lennie kell és még jól is működik.

Az évtizedekre tervezett, strapabíró szépség klíma nélküli alapára 4,4 millió, a klímával is felszerelt, JLX Comfort 4,6 millió forintba kerül. Van ennél kicsit még drágább is, mondjuk automata váltóval, de a Jimny így is az elérhető kategóriában van.

Érsek M. Zoltán