Térképen a legjobb Balaton környéki kerékpártúrák

A „Balaton II. Nyugati rész” megjelenésével teljessé vált a Cartographia kerékpáros túraajánlatokat is tartalmazó Balaton aktív térkép-sorozata.

A kiadvány a Cartographia kiadó Aktív térkép sorozatának legújabb tagja, azaz hangsúlyosan jelenik meg az aktív turisztikai tartalom, mint például a kerékpárutak, kerékpározható utak, pihenőhelyek, szervizek, tanösvények, kalandparkok, horgászhelyek, kikötők, valamint a kapcsolódó szolgáltatók is. A Balaton II. Nyugati rész című térkép a Révfülöp-Balatonboglár tengelytől nyugatra eső terület dolgozza fel – beleértve a Kis-Balatont is -, és ad tippeket a kerékpáros kalandozásokra.

Az ország legnépszerűbb kerékpáros úti céljáról, a Balatonról 2017 nyarán jelent meg a keleti medencét bemutató első rész, míg a nyugati medencét feldolgozó, most megjelenő második rész a Könyvfesztiválon már beszerezhető, április végétől pedig már a boltokban is kapható.

Műanyag borításának köszönhetően az aktív térkép felülete vízálló, így esőben is használható, nem kell félni attól, hogy elázik. Bátran lehet rá rajzolni is (például napi túratervet) alkoholos filccel – ami később nyom nélkül eltávolítható -, így a saját útvonalak, jegyzetek is megjeleníthetőek a térképen.

A térkép 10, különböző nehézségű kerékpártúrát és egy gyalogtúrát is javasol, melyek a térképen narancsszínű vonallal jelölve, a hátoldalon pedig szintmetszettel, rövid leírással, útvonal ismertetővel szerepelnek.

Mindkét térképen láthatjuk a Balatoni Bringakörút útvonalát, és a hátoldalon szintén találunk egy rövid kedvcsinálót és egy szintmetszetet a teljes körről.

A térkép egyik különlegessége, hogy a hátoldaláról QR-kódokon keresztül a www.funiQ.hu oldalon elérhető digitális tartalmak kiegészítik a papírtérképet olyan fontos információkkal, amelyek elengedhetetlen részei az utazás megtervezésének.

Így aki a térképet kézbe veszi, megkapja hozzá a Balatoni Bringakörút részletes leírását is rengeteg tippel, látnivalóval, képpel, letölthető útvonallal, valamint az összes ajánlott túra részletes leírását letölthető útvonalakkal.

A térképről ezen felül számos, értékes információ elérhető a QR-kódokon keresztül, amelyek bármikor jól jönnek a nyaraláskor vagy annak tervezésénél. Ilyen a teljes balatoni strandlista interaktív térképen feldolgozva, a Balaton körüli kalandparkok, élményparkok listája, vagy a természetközelibb élményeket keresők számára a tanúhegyekről szóló cikk vagy éppen a Balaton körüli kilátókat, kilátópontokat listába szedő térképes gyűjtemény.

A térkép mögötti digitális tartalmakat a Cartographia aktív szabadidős portálja, a funiQ.hu szolgáltatja.

Korábban az Aktív térkép sorozatban megjelentek: Tisza-tó, Dunakanyar, Fertő tó, Budapesttől délre, Balaton I. Keleti rész.

Legyél az első hozzászóló "Térképen a legjobb Balaton környéki kerékpártúrák" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*