Több, mint 50 év elteltével indítottak kereskedelmi járatokat az Amerikai Egyesült Államokból Kubába

hirdetés

A JetBlue lesz az első számú amerikai légitársaság, amely kereskedelmi járatokat indít az USÁ-ból Kubába. Az első múlt héten landolt Santa Claraban, Kalifornia államban. 

Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke már az év korábbi szakaszában enyhítette a Hideg háború óta fennálló utazási szabályozásokat. Ennek hatására charter járatokat indítottak Havanna és New York között. Sőt már tavaly december óta, az American Airlinessal Los Angelesből is lehet Havannába repülni. Azonban csak úgy, mint a többi légitársaság a new-yorki székhelyű JetBlue is várja a kormány jóváhagyását a rendszeres kereskedelmi járatok indítására, hiszen az USA Közlekedési Minisztériuma  csak próbaüzemet, kísérleti járatokat engedélyezett az Alaska, American, Delta, Frontier, Southwest, Spirit, United Airlines és a JetBlue légitársaságoknak. A teljes menetrendjüket a kubai főváros felé még nem fogadták el. Ez azt jelenti, hogy a légitársaságok nem tudják értékesíteni Havannába szóló repülőjegyeiket, amíg a végleges jóváhagyás meg nem történik.

usa-kuba1

A teszt idő alatt összesen 20 járat indítását fogadta el a Közlekedési Minisztérium, ebből 14 Floridából indul, Miami, Fort Lauderdale, Tampa és Orlando útvonalon. A fennmaradó 6 járat pedig Atlantából indul, Charlotte, Houston, Los Angeles, Newark és New york útvonalon.

Augusztus végétől januárig hat légitársaság – American Airlines, JetBlue, Frontier Airlines, Southwest Airlines, Sun Country Airlines és a Silver Airways – indít heti gyakorisággal utakat más kubai városokba. Ez összesen 155 járatot eredményez hetente.

Bár az utazási szabályozások enyhültek, azonban ahhoz, hogy egy amerikai Kubába repülhessen a 12 belépési szabályok egyikét mindenképpen teljesítenie kell.

Legyél az első hozzászóló "Több, mint 50 év elteltével indítottak kereskedelmi járatokat az Amerikai Egyesült Államokból Kubába" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*