Töklámpásokkal a gonosz szellemek ellen…

image

“Ahány ház annyi szokás…” szokták mondani. Minden országnak különböző halloweeni tradíciói vannak, és más jelentőséggel bír az ünnep egy amerikaiak lakta területen, mint egy nyugat-európai országban. Persze, az Amerikában elterjedő beöltözős és tök faragós, sőt ház dekorálós szokások egyre jobban teret hódítanak itthon is. 

Honnan jöhetett a Halloween?

Több, mint valószínű, hogy a Halloween eredetileg egy kelta nyárzáró ünnep (Samhain) volt. Úgy hitték, hogy Samhain idején az éter megvékonyodik és ez megkönnyíti a túlvilági lényeknek – legyen szó jó vagy rossz szellemekről – a mozgását a két világ között. Ezért ijesztő maskarákba öltöztek, hogy elűzzék a gonoszt és maszkokat viseltek, hogy megvédjék magukat a bántalmazástól. Ma már a Halloween egybeforr a Mindenszentek napjával, hiszen október 31-én sokan még mindig ijesztő jelmezbe öltöznek be – bár már nem ugyanabból a célból -, hogy a szomszédtól kicsaljanak egy kis édességet, vagy egymást riogassák a sötétben. Másnap pedig sokan látogatnak el a temetőbe gyertyát gyújtani, elhunyt hozzátartozóikhoz.

Dánia, Koppenhága – Tivoli kertek

Októberben a Tivoli kerteket mágikus, halloweeni vadászati helyszínné alakítják, tele madárijesztőkkel, boszorkányokkal és ijesztően világító tökökkel.

halloween-in-tivoli-1180x400

Franciaország, Párizs – Disneyland

Természetesen a halloweeni hangulatból a párizsi Disneyland sem maradhat ki, ahol móka és vidámság várja a vendégeket.

disneyland-paris-9

Anglia, London

Rideg és rémisztő helyszíneket és programokat kínál London. Legyen szó egy éjszakai szellem sétáról, vagy látogasson el a Tower of Londonba vagy a London Dungeonba, biztosan felejthetetlen kalandban lesz része, hiszen a jelszó “Izgalmat és félelmet mindenkinek”.

london-halloween_3087619a-xlarge

Skócia, Edinburgh – Mary King’s Close

A hely ismert a szellemeiről és az itt folyó paranormális jelenségekről. A bátrabbak egy egész éjszakás szellemvadászaton vehetnek részt, hogy közelebbről megismerhessék a hely történetét.

75c4d4f6d0

js11316223

Legyél az első hozzászóló "Töklámpásokkal a gonosz szellemek ellen…" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*