TOP 12 lett a TOP 10 étteremből

hirdetés

Kevesebb Észak-Európa, kevesebb technológia, több magyar identitás – ez volt a legfontosabb üzenete a tegnapi Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díjátadó gálának.

Idén a három Michelin-csillagos olaszországi, bergamói Da Vittorio étterem tulajdonosa és egyben séfje, Enrico Cerea által vezetett séfek vállalkoztak arra, hogy független tesztelőként végigkóstolják az arra érdemes magyar éttermeket. Tapasztalatait összegezve, Fausto Arrighivel, a Michelin volt olaszországi igazgatójával együtt a fenti jó tanácsot adták a jövő – és persze kimondva, kimondatlanul a ma – magyar séfgenerációjának.

Tapasztalataik szerint ugyanis a csúcsot célzó magyar éttermek a kelleténél többet foglalkoznak a nyugati – elsősorban Skandináv –, minták másolásával, és a legújabb technológiákkal elővarázsolható megoldásokkal, miközben az igazi érték a magyar konyha tradíciója, a magyar alapanyagok kiválósága kevés helyen kerül központi szerepbe.

Mindez már csak azért is fontos szerintük, mert a magyar konyha most ért el oda, hogy a nemzetközi gasztronómiai élet vibrálásába bekerülve, komolyabb tekintélyt vívjon ki magának. Ennél kevésbé volt örömteli hallani, hogy a 2004-ben alapított, a magyar gasztronómia egyik legjelentősebb díjaként jegyzett Dining Guide szakemberei idén először a cukrászdákat is tesztelték – bár ne tették volna, mondták magukban néhányan –, és mint mondták őket is meglepte a cukrászdákban tapasztalt meglepően alacsony, a világtrendekhez távolról sem igazodó színvonal. A rossz szájízhez ráadásul az is hozzájárult, hogy még a hagyományos magyar desszertek esetében sem láttak túl sok pozitívumot.

Az egy éven át tartó kóstolás sorozaton Enrico Cerea mellett a korábbi Dining Guide tesztelésekben is résztvevő Nicola Portinari a kétcsillagos La Peca séfje (a fotón balra) és a Dining Guide tanácsadója, a Michelin Guide-nál 36 évet eltöltő Fausto Arrighi (a fotón jobbra) vett részt. A zsűri értékítélete szerint idén nem 10, hanem 12 étterem került be a Top 10-be, mondván két olyan éttermet is a legjobbak közé sorolnak, amelyek megfelelnek az értékítéletüknek, de nem tekinthetők a klasszikus értelemben vett csúcsétteremnek. Így került a TOP 12-be Széll Tamás és Szulló Szabina új étterme, a hold utcai Stand25 Bisztró, illetve a Garai Ádám és Ádám Csaba nevéhez kötődő Olimpia.

A Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díjat idén is a Palágyi Eszter séf által vezetett Costes kapta. A második – a Costestől egy ponttal lemaradva – a Sárközi Ákos séfhez kötődő első magyar bisztróként Michelin-csillagot szerző Borkonyha, a harmadik pedig a Mészáros Ádám vezette, szintén Michelin-csillagos, Onyx lett. A negyedik a Babel, Veress István séf vezetésével, az ötödik a Costes Downtown, Tiago Sabarigo séffel, majd a Stand25 Szulló Szabinával és Széll Tamással. Őket követi a Fáma, Huszár Krisztiánnal, majd a Mák és Mizsei János, a St. Andrea Borbár, Barna Ádám séffel. Hosszú évek után egy vidéki étterem is bekerült a TOP 10-be: az encsi Anyukám Mondta, Dudás Szabolcs séffel és testvérével Dudás Szilárddal. A következő a sorban az Olimpia, Ádám Csabával és Garai Ádámmal, akik után az Arany Kaviár Nyíri Szásával és Kanász Lászlóval következik.

A Dining Guide legjobb vidéki éttermei

  1. Anyukám mondta (Encs)
  2. Kistücsök (Balatonszemes)
  3. Platán (Tata)
  4. Sauska48 (Villány)
  5. Sparhelt (Balatonfüred)
  6. Tiszavirág (Szeged)
  7. Villa Medici Mild (Veszprém)
  8. Macok (Eger)
  9. Pajta (Őriszentpéter)
  10. Viator (Pannonhalma)

A Dinig Guide legjobb tíz cukrászdája (ABC sorrendben)

  • Mihályi Patisserie – Vác
  • Auguszt Cukrászda (Fény utca) – Budapest
  • Bergmann Cukrászda – Balatonfüred
  • Desszert.Neked – Budapest
  • Desszertem – Miskolc
  • Dolcissima – Budapest
  • Gerbeaud – Budapest
  • Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda – Sopron
  • Solier – Gödöllő
  • Százéves Cukrászda – Gyula

Külön díjak

  • Nespresso – Az Év Cukrászdája Díj: Mihályi Patisserie
  • Gyulai Pálinka – Az Év Street Food Díj: Pizza, Kávé, Világbéke
  • Zwack Izabella Borkereskedés – Az Év Borlapja Díj: Borkonyha
  • Hennessy – Az Év Ifjú Séftehetsége Díj: Kovács Péter, séf – Tama
  • Neff – Év Innovatív Konyhája Díj: Innio – Tóth Szilárd és Sajben Csaba séfpáros
  • Unicum Riserva – Az Év Legígéretesebb Konyhája Díj: Fáma – Huszár Krisztián séf
  • San Pellegrino – Az Év Séfje Díj: Barna Ádám, séf – St. Andrea Borbár
  • Friedrich Wilhelm Raiffeisen – Dining Guide Életmű Díj: Rosenstein Tibor

 

 

Legyél az első hozzászóló "TOP 12 lett a TOP 10 étteremből" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*