Történelmi épületeink szerepe a rendezvények piacán

A Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetsége szervezésében harmadik alkalommal került megrendezésre az alsópetényi Prónay-kastélyban a „Kastély Fórum” szakmai nap.

Az Alsópetényben megrendezett Kastély Fórum igyekezett körképet adni a kastélyok rendezvényi oldaláról történő megközelítésben. Céljuk elsősorban egy olyan közös szervezet további működtetése, melyben a tagok egymást segítve, együtt ötletelve, közös erővel hajtják előre a magyarországi kastélyturizmus szekerét és alázattal hódolnak az olykor elfeledett, de méltán híres történelmi épületek előtt.

A tavalyi bővítésnek köszönhetően a szervezet tagsági köre folyamatosan növekszik, olyan magas színvonalú szolgáltatást nyújtó történelmi épületekkel, akik nem rendelkeznek ugyan hagyományos értelemben vett szállás lehetőséggel, de rendezvényhelyszínként vagy szolgáltatás nyújtásuk miatt megérdemelten kerültek a szövetség égisze alá.

Tagok:

  • Apponyi Kiskastély és Natur Minihotel- Medina
  • Batthyány Kastélyszálló**** – Zalacsány
  • Forgách Kastély – Mándok
  • Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont – Gyula
  • Graefl Major – Kétútköz (felújítás alatt)
  • Hotel Vécsecity**** – Hernádvécse
  • Luby Interaktív Kastélymúzeum, Pálmaház és Antik Rózsák Kertje – Nagyar
  • Misefa Kastélyszálló – Misefa
  • Prónay-kastély ****– Alsópetény
  • George Hotel***** – Budapest

 

Legyél az első hozzászóló "Történelmi épületeink szerepe a rendezvények piacán" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*