Toszkána bűvöletében

– Azért estem szerelembe Toszkánával, és általában mindennel, ami a mediterrán világban található, mert az egyetemen magyar–történelem szakon végeztem. Így számomra meghatározó élmény, hogy az európai kultúra alapvetően a hellén-római kultúra alapzatára épült fel, és mindezt ebben a térségben a mai napig meg lehet találni. Ha ott jár az ember, könnyen megérti, miért azon a tájon fejlődött ki legkönnyebben az európai művészet. Olyan istenáldotta környékről van szó, utazzunk akár Toszkánába, Andalúziába, Provence-ba, ahol azt a fajta kontinuitást lehet folyamatosan megélni, amit számomra az európai kultúra jelent.
Mindeközben gyönyörűek a tájak, fantasztikusak az ételek, a borok, az emberek: egyszerűen azt szoktam mondani, Itáliában nem tudsz tévedni. Akárhová mész, egyszerűen minden jó. A kisvárosok, a tájak, a dombok között kanyargó utak, a píneafák, a kis családi éttermek, a kibérelhető kis villák vagy apartmanok, az úthálózat, az alkonyat, ahogy a kabócák nyomják folyamatosan a szimfóniát az éterbe, szóval egyszerűen nem tudsz tévedni Toszkánával. És akkor még nem is beszéltem az olyan csodákról, mint San Gimiano vagy maga Firenze, Siena, Pisa, vagy délebbre Umbria – az az autóval két-három óra alatt bejárható rész, ami szerintem egyszerűen maga a mennyország. Legalábbis azok számára, akik a minőségi turizmust kedvelik.

– Tehát Toszkánában szóba sem jön a tengerpart?
– Nem, mert ha tengerpartot keresek, akkor Horvátországba megyek. Számomra ott tökéletes a tengerpart: több nyáron is voltam arra a barátaimmal úgy, hogy kibéreltünk egy nagyon olcsó kis házikót a Silba nevű szigeten, ahol autó sincs. Béreltünk hozzá egy hajót, amivel a szigetek között csónakáztunk, és közben csodáltuk a tenger egyedülálló kékségét. Ezt a látványt adja vissza Olaszországban Capri, ami Nápollyal, Pompejivel, Amalfival a másik kedvenc olaszországi vidékem. Emellett pedig nagyon sokat barangoltam Toszkána fölött is, Verona, Padova és a Garda-tó környékén, és számomra ez az egész olyan, mintha mindig egyfajta jókedvű, felvilágosult, humanista, ókori tisztaság mosolyogna rám a kék égbolt alól.

DSC01049-1.JPG

 

– Mikor kezdted el felfedezni ennek a tájnak a hangulatát?
– A 90-es évek közepén voltam először Firenzében, úgy mentem délre, a csizma talpa felé, és félig-meddig véletlenül akadtam rá Sienára. Valahogy láttam egy útikönyvben, és rájöttem: számomra ez a központ, nem is annyira Firenze. Ott láttam a Nemzeti Vágtát is inspiráló Paliót, ami hihetetlen hatással volt rám. Először véletlenül futottam bele. Még az időt sem tudtam pontosan, hogy mikor érdemes odamenni, valahogy a Palio után két-három nappal érkeztem, és még akkor is felvonulásokat tartottak a győztes contrada tagjai. Az egész olyan volt, mintha egy történelmi filmbe, Zefirelli Rómeó és Júliájába kerültem volna – és utána teljesen egyértelmű volt, hogy legközelebb is vissza kell térnem, méghozzá tudatosan. Az első alkalmakkor a városban szálltam meg, aztán rájöttem, hogy ez hiba. Nem ott kell szállást foglalni, hanem a környéken, és onnan kell bejönni a városba, mert a közelben rengeteg apró falu ugyanazt a szépséget varázsolja elő, csak kicsiben.
– A környék tehát adott, miként szervezed meg az utazást?
– Ez változó. Az első alkalmakkor egyszerűen elindultam, és hagytam, hogy az autó arra menjen, amerre akar, és úgy találtam egészen fantasztikus helyekre, csodálatos kis villákra, ahol meg lehet szállni. Később már tudatosabban kerestem a szállást, már csak azért is, mert főként a Ferragosto időszakában nem nagyon találni szabad helyet. Én szerencsére mindig kaptam szállást, amikor előre foglalás nélkül elindultam, ám akadt olyan barátom, aki egész éjjel keresett, és mégsem kapott…
De nem csak ezért vagyok szerencsés. Egyszer például találtam egy olyan helyet, ami a nagykönyvben meg van írva. Klasszikus domboldal tetején egy gyönyörű kis épület, oldalszárnyaiban a turistáknak kialakított agro turizmo kategóriájú hely, szépen, de egyszerűen berendezve, ami még így is a magyar viszonyok fölötti színvonalat jelent. A házból át lehetett sétálni négyszáz méterrel arrébb egy másik domb tetejére, ahol egy óriási szabadtéri uszoda áll, és ahol senki nem volt rajtunk kívül egy hétig. Egyszerűen döbbenetes élmény volt, ahogyan ott a hajnalok és a naplementék csendben és békében teltek el, a két barátságos kutya és az öt páva társaságában, amit a háziúr tartott. Olyan volt, mint belekerülni egy Tiziano-kép idilljébe.
– Első hallásra érdekes, hogy a minőségi turizmust említed, ugyanakkor ez a te számodra nem feltétlenül jelent ötcsillagos szállodát.
– Nálam a minőségi turizmus a tartalmakon alapul, és az nem a csillagok számával méretik, hanem azzal, hogy milyen művészeti, természeti és gasztronómiai környezet vesz körül. Nem az a lényeg, hogy öt plusz akárhány csillagos szállodában éjszakázzak, általában nem is érzem jól magam az ilyen helyeken, mert túl sterilek szoktak lenni. Az érdekel, hogy valódi emberek közé kerüljek, valódi kiskocsmába, és ha lehet, családi éttermekben tudjak vacsorázni, ebédelni, mert ott van a legjobb étel. Volt, amikor kettesben, volt, amikor négyesben, volt, amikor hatosban vagy nyolcasban voltunk arrafelé barátokkal, de még soha nem jöttem el csalódottan, mert egyszerűen csak be kell sétálni bármelyik városkába egy jó vacsorára, és közben dumálni, és jókat inni az egyszerű asztali borokból. Persze ha Toszkánába megyek, mindig csomagolok könyveket is úgy, hogy azok valamilyen módon megfeleljenek annak a hangulatnak, amit a táj képvisel, mert mindig az adja a legnagyobb élvezetet. Volt, amikor újra elvittem magammal mondjuk az Utas és holdvilágot Szerb Antaltól, ami szorosan kapcsolódik ehhez a tájhoz. Mert szerintem egy utazást jól megkomponálni ugyanolyan feladat, mint jól megkomponálni egy ebédet, vacsorát, vagy egy művet. Mindegyikben egyformán fontosak a jól eltalált belső arányok. És ebben a szállás csak egy apró, nagyon fontos, de nem teljesen meghatározó tétel, mert nem azért megyek el egy helyre, hogy nagyon sok pénzért ott lakjak egy szállodai szobában, ahonnan ki sem mozdulok, hanem azért, hogy jól aludjak, és minden jólessen. De tulajdonképpen mégiscsak a tájra vagyok kíváncsi, az ott élő emberekre, a művészetre, a gasztronómiára és lehetőleg az eseményekre. Mindenre, ami a környéken történik, legyen az klasszikus zenei, dzsessz- vagy akár egy nagy rockkoncert, netán sportverseny, vagy bármi más, mondjuk egy fiesta.
– Tudsz olaszul?
– Nem, de ez sosem okozott gondot. Mivel pár szót a turisták miatt a helyiek is megtanulgattak, sosem volt nyelvi problémám. Egyébként van még egy hely Olaszországban, amit nagyon szeretek, és az a hegyek világa – ezért is járok rendszeresen síelni a Dolomitokba, ha tehetem. Valószínűleg azért, mert a barátaim odavittek először, és egyszerűen totálisan beleszerettem.
– Tehát a helyiekkel nyelvtudás nélkül, mint a régi filmekben, pár szóval teljesen jól tudsz kommunikálni.

iStock_000002990805Medium-1.jpg

– Nincsenek ilyen romantikus emlékeim az olaszokkal kapcsolatban, de hogy az olasz nyelvtudás hiánya sohase okozott gondot, az biztos. Ugyanakkor sose fogom elfelejteni azt, amikor egy baráti körrel mentünk síelni, és amikor nagyon éhesek voltunk, megálltunk a hegyek között valahol, egy kívülről teljesen lepusztult, jelentéktelen kis étteremnél, és ott olyan finom ételt kaptunk, hogy egyszerűen nem tudtunk továbbmenni, újra és újra rendeltünk. A házigazdák ugyan nem beszéltek angolul, de mi így is újra és újra rendeltünk különböző tésztákat, mert egyszerűen perfekt volt minden. Egy idős néni hozta az ételeket, és lehetett látni, hogy a fia és a férje dolgoznak neki. Ez a varázslat számomra azért is nagyon tanulságos, mert a családi vállalkozási forma, ami a világban oly sok helyen kiválóan működik, Magyarországon sajnos jobban kiment a divatból, mint ahogy kellett volna. Bár szerintem most ez az újfajta kapitalizmus visszahozza majd, mert az emberek kénytelenek lesznek ismét összekapaszkodni. Az sem véletlen, hogy Rómában is egy családi étteremben ettem a legjobb falatokat.
– Utazásaid során tudatosan keresed az útikönyvbe való látnivalókat, vagy a magad útját járva bukkansz rájuk?
– Természetesen megnéztem már a kötelező látnivalókat – nem is egyszer. Most már inkább csak azért megyek, hogy éljem a helyiek életét, és sétálgatás közben érezzem a környék különleges atmoszféráját.
 

Legyél az első hozzászóló "Toszkána bűvöletében" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*