Továbbra is piacvezető a Lufthansa Csoport

hirdetés

A Lufthansa Csoport légitársaságai 2014-ben 1 137 267 utast szállítottak a magyar piacon, amely 11 százalékos utasszám-bővülésnek felel meg. A növekedés mértéke két és félszer nagyobb a 2013-as év 4,4 százalékos emelkedéséhez képest. A légitársaságok között a Lufthansa 692 699, a SWISS 188 250, az Austrian Airlines 106 507, míg a Brussels Airlines 149 811 légi utast üdvözölhetett a Budapestről induló, vagy oda érkező járatai fedélzetén. A legnagyobb növekedést a Brussels Airlines érte el: a légitársaság a 2013-as 110 ezerhez képest 2014-ben 35 százalékkal több utast szállított. Összességében a Budapest Airport 2014. évi 9,1 millió utasa közül 1,1 millió a Lufthansa Csoport járatait választotta. A vállalatcsoport 35 százalékos értékkel továbbra is piacvezető Magyarországon a hagyományos légitársaságok között, ha pedig az egyes légitársaságok teljesítményét vesszük figyelembe, akkor továbbra is a Lufthansáé az első hely.

A Lufthansa Csoport remek teljesítményét a magasabb utaslétszám mellett a bővülő hazai jegyértékesítés is visszaigazolja: a Lufthansa 3,4, a Brussels pedig 37 százalékkal több jegyet adott el 2014-ben idehaza, mint egy évvel korábban, a Csoport szintjén pedig átlagosan 2,4 százalékos a növekedés. Ezzel párhuzamosan a Csoport mind a négy légitársasága magasabb kapacitáskihasználtság mellett üzemeltette gépeit 2014-ben: a Lufthansa 73,1 (+1,9 százalékpont), a SWISS 85,9 (+8,2 százalékpont), az Austrian 72,7 (+4,6 százalékpont) százalékos töltöttséggel közlekedtette járatait, a Brussels gépei pedig 79 százalékos kihasználtsággal repültek, ami kiemelkedő, 15 százalékpontos növekedést jelent. Ezt igazolja vissza a Budapest Airport Zrt. által 2014 decemberében átadott elismerés is: a hagyományos légitársaságok között a Brussels Airlines kapta a legnagyobb járatkihasználtság növekedésért járó díjat, továbbá a Brussels Airlines járatával utazott a budapesti repülőtér kilencmilliomodik utasa is.

„A Magyarországon tapasztalható éles diszkont-légitársasági verseny tükrében kiemelkedő, hogy a Lufthansa Európán belüli járatain 1,7 százalékkal, a Brussels kontinentális járatain pedig 34,7 százalékkal többen utaztak” – értékelte a teljesítményt Antal Gábor, a Lufthansa Csoport magyarországi képviseletének vezetője

A Lufthansa Csoport légitársaságai kiváló eredményeket értek el 2014-ben a nagy távolságú és a tengerentúli járatok területén is. A Magyarországon is tovább erősödő Perzsa-öböl menti légitársaságok fokozták a versenyt az Ázsiába irányuló utasforgalom területén, a Lufthansa azonban itt is 6,2 százalékos utaslétszám-bővülést ért el.

A Lufthansa Csoport továbbra is piacvezető az Észak-Amerikába tartó járatok esetében, a Csoport járatait összesen 7,7 százalékkal több utas választotta. Kiemelkedő az Austrian Airlines teljesítménye: többek közt az új Bécs–Newark járatnak köszönhetően ötödével több utas repült az osztrák légitársaság gépein.

A 2014-es dél-amerikai sporteseményeknek köszönhetően a Lufthansa Csoport mind a négy légitársasága jelentősen több utast szállított az amerikai kontinens déli féltekéjére: a Csoport utasszám-növekedése 17,4 százalék.

A Brussels új menetrendje nyomán elérhető tengerentúli járatok szinte minden régióban kiváló növekedést értek el: a légitársaság Afrikába 28, Észak-Amerikába 196, Közel-Keletre 7,7, Dél-Amerikába pedig 750 százalékkal növelte utasai számát.

A Lufthansa Csoport légitársaságai – az Austrian Airlines, a Brussels Airlines, a Germanwings, a Lufthansa és a Swiss – még vonzóbbak lesznek a nyaralók és a szabadidős céllal utazók számára 2015 nyarán – ígérik a Csoportnál. Újabb népszerű szabadidős és turistacélpontokkal bővül ugyanis a kínálat. A 2015-ös nyári menetrendben a Lufthansa Csoport a világ legsűrűbb útvonalhálózatát kínálja utasainak, hetente több mint 22 500 járattal. A szezonális nyári útvonalakat is figyelembe véve a Csoport légitársaságai négy kontinens 103 országának 321 célállomását kapcsolják össze a frankfurti, müncheni, zürichi, bécsi és brüsszeli légi csomópontokkal és számos közvetlen útvonallal (az előző nyáron a Lufthansa 294 úti célt szolgált ki 101 országban). A Lufthansa Csoport légitársaságainak menetrendjét több mint 18 100 – 32 partner légitársasággal közösen üzemeltetett – code-share járat egészíti ki, így az utasok gyakorlatilag a világ egészére kiterjedő hálózatot vehetnek igénybe. A Csoport légitársaságainak nyári menetrendjei 2015. március 29-től (vasárnap) október 25-ig (szombat) lesznek érvényben.

Európán belül a Lufthansa felveszi 2015-ös nyári menetrendjébe Lengyelország ipari és kereskedelmi központját, Bydgoszczt, ahová Frankfurtból indulnak majd a gépek. A szomszédos Dániába irányuló útvonalait is bővíti: az észak-dán Aalborg városába szintén Frankfurtból repülnek rendszeres járatok. A déli turistacélpontok közül Heraklion (Kréta/Görögország) és Sevilla (Spanyolország) kerül be újonnan a Lufthansa menetrendjébe. Heraklionba Münchenből, Andalúzia fővárosába pedig a frankfurti és a müncheni Lufthansa-csomópontokból juthatnak el az utasok. Szintén most először indul az imént említett két csomópontból rendszeres járat az izlandi Reykjavík felé. A szezonálisan eddig is kiszolgált célállomások közül Bodrum (Égei-tenger/Törökország) és Cagliari (Szardínia/Olaszország) Frankfurtból is közvetlenül elérhető lesz. A Lufthansa az idén nyáron repül először Münchenből Glasgowba (Skócia/Egyesült Királyság) és Perugiába (Umbria/Olaszország). Több járat indul a meglévő spanyolországi csatlakozások felé Frankfurtból Malagába, Palma de Mallorcára és Valenciába, valamint Münchenből Bodrumba. Az eddigi, frankfurti járat mellett az utasok most már Münchenből is eljutathatnak Egyiptom fővárosába, Kairóba.

Nyártól ismét az utasok körében oly népszerű Airbus A380 jár Frankfurt és Los Angeles illetve Szöul között. A társaság 2015. szeptember 25-én indítja el kifejezetten szabadidős utazóknak szánt új interkontinentális programját, amelynek első úti célja a Florida állambeli Tampa lesz.

Legyél az első hozzászóló "Továbbra is piacvezető a Lufthansa Csoport" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*