Türingia a GTM 2015 vendéglátója

hirdetés

Az incoming-rendezvény idei vendéglátói, Bréma és Bremerhaven átadták a 2015-ös stafétabotot a GTM-workshopon a Thüringer Tourismus GmbH-nak.

A rendezvény három napja alatt 2015-ben Erfurtban és Weimarban kereken 350 német kiállító találkozik az utazási szakma több mint 600 kiemelt vásárlójával, illetve 45 ország újságírójával, hogy optimálisan értékesítsék az úti cél Németországot. „Nagyon örülünk, hogy a legfontosabb beutaztató-workshopunkat 2015-ben először Türingiában rendezhetjük meg” – hangsúlyozza Petra Hedorfer, a DZT (Német Turisztikai Hivatal) igazgatótanácsi elnöke. A DZT az iránymutató szakmai rendezvényt évente más partnerrégiókkal és partnervárosokkal együttműködésben szervezi meg.

A workshop a GTM központi eleme „számunkra a GTM kiemelkedő lehetőség arra, hogy felhívjuk az utazóközönség figyelmét Türingiára kulturális úti célként és vásárok, illetve kongresszusok helyszíneként” – fogalmaz Bärbel Grönegres, a Thüringer Tourismus GmbH igazgatója.

A GTM 2015 a Thüringer Tourismus GmH, Erfurt és Weimar városok, illetve a Messe Erfurt GmbH kooperációs projektjeként valósul meg. A németországi turizmus legfontosabb B2B platformjára világ minden tájáról érkeznek a kiemelt vásárlók (key account menedzserek), hogy információkat szerezzenek Németország legújabb utazási trendjeiről, új kapcsolatokat építsenek, elmélyítsék már meglévő kontaktjaikat, illetve hogy szakmai beszélgetéseken vegyenek részt és üzleteket kössenek. A rendezvény központi eleme a kétnapos workshop, amelyen a hotelszakma, a közlekedés, illetve a helyi és regionális turisztikai szervezetek bemutatják termékpalettájukat a nemzetközi szakmai látogatóknak.

„A 41. GTM megrendezésével hosszú távon erősítjük meg Türingia nemzetközi imázsát” – magyarázza Bärbel Grönegres. Így például a két vendéglátó város, Erfurt és Weimar kiemelkedő úti célként mutatkozhat be a résztvevőknek mind az esti rendezvényeken, mind pedig a workshop ideje alatt is. A különböző programok, illetve a pre-convention szakmai túrák keretén belül a nemzetközi partnerek és a kiválasztott újságírók megismerhetik Türingia mint turisztikai régió sokszínűségét, a túrák központi témája a reformáció 2017-es jubileuma lesz.

A képen balról jobbra: Peter Siemering, a Bremer Touristik-Zentrale igazgatója, Gesellschaft für Marketing und Service mbH, Constanze Hilgers, a DZT desztinációs menedzsment vezetője és Bärbel Grönegres, a Thüringer Tourismus GmbH igazgatója a serleg átadásakor a Germany Travel Mart™ vásáron Brémában és Bremerhavenben

Legyél az első hozzászóló "Türingia a GTM 2015 vendéglátója" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*