Turistát varázsolt a Jégvarázs

Minden idők legsikeresebb animációs filmjévé vált a Jégvarázs, amelynek tavaly téli premierje óta a nemzetközi összbevétel már megközelítette az 1,1 milliárd dollárt. A film azonban nemcsak a gyerekeket varázsolta el, hanem a felnőtteket is és ezzel a turisztikai marketingben is új távlatokat nyitott.

A takarékos skótok már korábban, a Brave – Merida a bátor -, animációs film kapcsán megállapodást kötöttek a Disneyvel, támogatva a film megszületését. A VisitScotland kimutatása szerint a visitscotland.com/brave weboldal látogatóinak harmada kereste fel az országot a film hatására, amelyből a Disney saját utazásszervező cége is szépen profitált. A film hatására fellendülő beutazás mintegy 120 millió euróval (közel 37 milliárd forint) járult hozzá a skót gazdaság teljesítményéhez.

A Jégvarázsnak még ennél is nagyobb a hozadéka: a Visit Norway szóvivője szerint csak az első negyedévben mintegy 37 százalékkal nőtt a norvégiai szállodai éjszakák száma. Az amerikai filmóriás és a norvég turizmus promócióért felelős szervezet megállapodása szerint a film készítői a filmbeli jégbirodalom tökéletes megjelenítése érdekében látogattak el a fjordok országába. A tudatos együttműködés eredményeként az animációs sikerfilm szereplői skandináv neveket kaptak, történetük a vikingek és norvég nyelven fecsegő trollok között, a norvég fjordok, fatemplomok világában játszódott.

Feltűnt a trondheimi Nidaros székesegyház, Bryggen, a bergeni rakpart és a norvég halcsemegét kínáló kereskedő is. Az Innovation Norway és a Disney Group megállapodása arra is kiterjedt, hogy Norvégia a turizmus nemzetközi promóciójában is felhasználhatja a filmet.

Az országba özönlő amerikaiak, a filmbéli tájak mellett előszeretettel csodálkoznak rá az éjszaki fényre is. A siker egyik mércéje, hogy a Norwegian légitársaság Oslóból, Orlandóba és Floridába indított közvetlen járatokat, miközben a Disney utazási irodája többek között a film egyik helyszínének számító Geirangerfjordhoz – amely a Jégvarázs képzeletbeli királyságát, Arendelle-t inspirálta -, is indít potom 5000 dolláros – nagyjából 1,2 millió forintos – túrákat. A siker a nagy vizeket sem kerülte el: Disney Cruise Line jövőre indítja óceánjáróit a fjordok világába.

-derecskey-

Legyél az első hozzászóló "Turistát varázsolt a Jégvarázs" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*