Turizmus Summit 2018 – Magyarország a csodák soha ki nem apadó forrása

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Magyar Turisztikai Ügynökség második Turizmus Summit konferenciáján. MTI Fotó: Máthé Zoltán

hirdetés

A Turizmus Summit 2018 konferencián bemutatták Magyarország új országmárkáját, amelynek szlogenje: “Magyarország a csodák soha ki nem apadó forrása”. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a turizmus az egyik legsikeresebb nemzetgazdasági ágazat.

Ennek okát abban látta, hogy az ország az egyik legbiztonságosabb Európában. A konferencián Budapesten, ahol Pro Turismo díjjal ismerték el a turizmusban kiemelkedő szakembereket.

A turizmus mára a bruttó hazai termék (GDP) valamivel több mint 10 százalékát adja, 400 ezer embernek ad munkát. A tavalyi év minden idők legjobb éve volt a turizmusban, és az idei év is hasonló, vagy nagyobb sikerekkel kecsegtet – jelentette ki a kormányfő.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország ma erős ország, méretét meghaladó sikerekre képes országot láthat benne, aki rá tekint. Egyre többen kíváncsiak az országra, elismerik, mert vannak fiatal vállalkozók, akik sikereket érnek el, nem csak itthon, hanem külföldön is – mondta.

A miniszterelnök úgy vélekedett: a turizmusban sikeres vállalkozó szükségszerűen hazafi, a turizmus a pénzkeresetnek az a formája, ami egyben hazaszeretet is.

Orbán Viktor elmondta, hogy a gazdasági eredményeknek köszönhetően Magyarországnak már nemcsak a szabadsága, hanem az ereje is megvan arra, hogy az idegenforgalomban is újjáépítsenek, amit lehet.

Az ágazatban sokan külföldi tapasztalatokkal is rendelkeznek, ami “jól van így” – fogalmazott a miniszterelnök. Arra biztatta a szakmában dolgozó fiatalokat, hogy szerezzenek tapasztalatokat, nem elfeledve, hogy van egy hazájuk, ahová hazatérhetnek, ahol hasznosíthatják azokat.

Kitért arra is, hogy Magyarország bekerült az Európa jövőjéről szóló viták sűrűjébe, ahol vannak a bevándorláspártiak és a bevándorlás-ellenesek. Magyarország a függetlenségével meg akarja őrizni a kulturális örökségét és életmódját – szögezte le.

Az ideirányuló figyelemnek vannak hátrányai, mégis mindez egyre több embert ösztönöz arra, hogy ide jöjjön. Ezt ki kell használni – mondta. Ha sikeresek és erősek vagyunk, akkor a turizmusban is jól teljesítünk – jelezte.

Orbán Viktor szerint érdemes támogatni az ágazatot és a turizmusban dolgozókat, az eredmények megerősítik ezt. Az idén a kormány rekordösszegű támogatást nyújtott, és a tervek szerint jövőre is fog nyújtani – közölte.

terv az, hogy az ágazat hozzájárulása a GDP-hez 2030-ig a mostani 10-ről 16 százalékkal emelkedjen. Budapest mellett Magyarország minden szegletét be kell kapcsolni a turizmus vérkeringésébe, tovább kell erősíteni a belföldi turizmust – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A Turizmus Summit 2018 konferencián bemutatták Magyarország új országmárkáját, amelynek szlogenje:

“Magyarország a csodák soha ki nem apadó forrása”.

Guller Zoltán. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója elmondta: a magyar turizmusfejlesztési stratégiáját egy éve mutatták be, ami kijelölte az ágazat fejlesztésének irányait. A cél: 2030-ig Magyarország Közép-Európa egyik vezető turisztikai célpontja legyen. A turizmus növekedése folyamatos 2010-óta, mértéke döbbenetes – húzta alá.

A vezérigazgató kijelentette: az elért eredmények között arra a legbüszkébb, hogy a Kisfaludy-programban a vidéki panziók kétharmada kapott támogatást, ezzel több mint 700 szálláshely újulhat meg.

Magyarország csodálatos, ami feladatot ró a magyarokra – fogalmazott, hozzátéve: a magyarok küldetése, hogy megismertessék az országot egymással és a világgal. A jövő évi csúcstalálkozó a digitális turisztikai megoldásokról szól majd – közölte Guller Zoltán.

Farkas Dávid. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Farkas Dávid, az MTÜ vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy az MTÜ legnagyobb kihívása az országmárka megalkotása volt, a márkának kell kifejeznie Magyarország összes csodáját. A megjelenések legalább 60 százalékát online platformokon tervezik, célzottan elérve az utazókat, hogy a hirdetések pontosan nyomon követhetőek, a foglalások mérhetőek legyenek – mondta.

A direkt hirdetések mellett nagy hangsúlyt fektetnek a tematikus médiamegjelenésekre. Az új logót és imázsfilmet és arculatot 13 országban mutatják be január végéig, a globális médiapartnereik – Expedia, National Geographic – több mint 3000 alkalommal sugározzák a kampányfilmet. Megjelennek jelentős légitársaságok magazinjaiban, hat országban 2000 óriásplakáton, közterületi platformokon lesz látható a hirdetés – sorolta. /MTI/