Tűzfalfestésekkel utcára vonul a művészet

Tucatnyi kültéri tűzfalat festenek meg hazai és külföldi képzőművészek, a festésekről pedig ismert magyar reklámfilmrendezők készítenek filmeket. Több mint száz zenei program, kerekasztal-beszélgetések, és Budapest tematikájú slam események gazdagítják a programkínálatot 2014. július 30-a és augusztus 31-e között.

A Színes Város ötlete 2008-ban született meg. Tűzfalakra ezelőtt szinte senki nem festett Magyarországon szervezett formában, nem reklámcéllal. A legális köztérszínesítés gondolata Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) 1983-ban megjelent Színes Város című könyvére épül, amelynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcára, a közterekre, és ne csak a galériákban találkozhassunk képzőművészeti alkotásokkal.
– A Színes Város által indított tűzfalfestési akciók remek példái a társadalmi innovációnak. Egy kisebb csoport kezdeményezésében és a graffitis szubkultúra keveredésével indult el – fogalmaz Finta Sándor, Budapest főépítésze -, majd szép lassan a szabályozó környezet is felfigyelt rá és támogatni kezdte a ma már városszerte látható, leginkább tűzfalakon megjelenő alkotásokat. Az első kezdeményezést egyébként épp a Fővárosi Önkormányzat hagyta jóvá és támogatta, majd ezt a példát követve több önkormányzat is követte a fővárost, pontosabban a Színes Város mozgalmat. Számos alkotó munkájának eredményeként mára 20 ezer négyzetméternél is több, korábban szürke falat festettek meg művészek, amelyek új arcot adnak a városnak.

A résztvevő művészek szinte mindegyike vagy aktív urban alkotó, vagy graffitis gyökerekből táplálkozik, melyek hatásai megfigyelhetők munkásságukon. A felkért művészek között akad jó pár olyan alkotó is, akik már több neves külföldi projektben, fesztiválon bizonyíthatták tehetségüket, de itthon eddig kevés lehetőséget kaptak, noha stílusban, gondolkodásban, és egyediségben világszínvonalúak a munkáik.

A Magyar Turizmus Zrt. aktív részese Budapest, mint fiatalos, trendi turisztikai célpont promóciójának. A tűzfal-festés tökéletesen illeszkedik a társaság koncepciójához, mely szerint Budapest új arcát szeretnék megmutatni. A tűzfalra került kompozíció kiválasztását az is ösztönözte, hogy a hazai és a külföldi utazóknak egyaránt kommunikálják: érdemes a városból kimerészkedve felkeresni a Budapest-Közép-Dunavidék turisztikai régióba tartozó vízpartokat, kirándulóhelyeket, látnivalókat.

Bővebben: http://itthon.hu/fal, www.szinesvaros.hu

Legyél az első hozzászóló "Tűzfalfestésekkel utcára vonul a művészet" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*