Újgenerációs és megújuló Hyundai autók a 2015-ös Genfi Autószalonon

2015. március 3-án nyílt meg a 85. Genfi Autószalon, amelyen a 220 kiállító mintegy 900 járművet, köztük 130 újdonságot mutat be.

A vadonatúj Tucson kompakt szabadidő-jármű és a megújult ix20 világpremierje; bemutatkozik az új generációs i20 Coupe, valamint az új i30 és i40 modellcsalád; nyilvánosak a vadonatúj Tucson 48V- Hybrid és Plug-in-Hybrid tanulmányok. Röviden így fogalmazható meg a Hyundai Motor újdonságsorozata 2015. évi Genfi Autószalonon. Ugyancsak világújdonság az elsőként itt bemutatkozó, megújult ix20 városi egyterű (B-MPV), valamint a nagyközönség először itt találkozhat az új generációs i20 Coupé modellel, továbbá az új i30 és i40 modellcsaládokkal. A Hyundai Motor technológiai seregszemléjét a vadonatúj Tucson két üzemanyag-takarékos tanulmánya: a 48 voltos hibrid, illetve a hálózatról tölthető hibrid modell vezeti fel; ezek mellett megtekinthető lesz a jövőbeli online vezetői környezet előtanulmánya.

A Hyundai Motor a mai napig több mint egymillió szabadidő-járművet adott el az európai vásárlóknak, ezzel is megerősítve a márka hiteles jelenlétét az egyre növekvő európai szabadidő-jármű piacon. A vadonatúj Tucson különös jelentőségű a Hyundai európai jelenléte szempontjából, hiszen a kompakt szabadidőjárművek szegmense tette ki a vállalat 2014-es eladásainak 22 százalékát. A jármű orrát a Hyundai jellegzetes, hatszögletű hűtőrácsa uralja; a LED-es fényszórókkal egységet alkotó maszk markáns karaktert kölcsönöz az autónak. A hátsó kerékív fölötti, kifejező ’Z’ karaktervonal plasztikus oldalprofilt rajzol, egyben erőteljes kiállással ruházza fel az autót. A far letisztult dizájnját a hátsó kerékívektől kiinduló, vízszintes vonalak uralják, a hatást a keskeny zárófények erősítik. A vadonatúj Tucson teljes mértékben új fejlesztésű padlólemeze tágas helyet kínál az utasoknak. míg a csomagtartó bőséges 513 liternyi rakományt képes elnyelni. A belső felületekhez új, puha tapintású, kiváló minőségű anyagokat használtak fel, emellett az utastér tervezése során messzemenőkig tesztelték a beltér ergonómiáját, minden utas számára biztosítva a kifinomult belső környezetet. Ami a biztonsági berendezéseket illeti, a vadonatúj Tucson kategóriájának egyik legjobban felszerelt képviselője. Számos elektronikus, aktív funkciót kínál, például automatikus vészfékrendszert, sávban tartó rendszert, hátsó keresztirányú forgalomfelügyeleti funkciót, holttér-felügyeleti rendszert, sebességkorlátozásról tájékoztató funkciót, valamint aktív motorházfedelet. A vadonatúj Tucson futóművét kifejezetten az európai vásárlók igényeit szem előtt tartva, úgy fejlesztették ki, hogy az a dinamikus menettulajdonságok megőrzése mellett komfortos rugózást biztosítson. A vadonatúj Tucson kategóriájának egyik legszélesebb motorkínálatával lép piacra. Köztük megtalálható egy új, turbós T-GDI benzinmotor 176 lóerővel (1,6 liter), hatfokozatú kézi vagy hétfokozatú duplakuplungos sebességváltóval. Emellett egy 1,6 literes, 132 lóerős benzinmotor, valamint három dízel: a 115 lóerős 1,7 literes, a 136 lóerős 2,0 literes, valamint a 186 lóerős kétliteres motor szerepel a kínálatban.

A megújult Hyundai ix20 elődjének minden erényét megőrizte, emellett formai újításokkal, új technológiai tartalommal, valamint gazdagabb motorválasztékkal törekszik arra, hogy a tágas B-MPV modell töretlenül megőrizze európai vonzerejét. Az új ix20 formatervét különösen modernné teszi az átrajzolt, kétfunkciós, projektoros fényszóró és a LED-es hátsó lámpatest. Az átdolgozott hatszögletű hűtőmaszk a Hyundai legújabb formai arculatához igazítja az ix20-ast. A megújult ix20 motorválasztéka 77-128 lóerős dízel- és benzinmotorokból áll; az 1,6 literes benzinmotorhoz hatfokozatú automata sebességváltó is választható.

A Hyundai most először olyan háromajtós városi kisautót is épített, amelynek megjelenése alapvetően eltér az ötajtós modellváltozatétól. Az új generációs i20 Coupe dinamikus formaterve és lenyűgöző belső kialakítása a divatorientált, fiatal ügyfeleket szólítja meg. Az egyedi sziluettet a 25 milliméterrel alacsonyabban húzódó tetővonal, valamint módosított szögben álló tetőoszlopok határozzák meg, a típus sportos kiállását egyedi, 17 colos könnyűfém keréktárcsák erősítik. Ugyanakkor az i20 Coupé megőrizte ötajtós fivérének bőséges helykínálatát és rugalmasan variálható belső terét.

Három évvel a második generációs Hyundai i30 ötajtós, háromajtós és kombi kivitelének európai bevezetését követően a Hyundai bemutatja az új i30 modellcsaládot. A márciustól forgalmazott új i30 család továbbfejlesztett formavilágot, jobb hatásfokú motorokat, egy új, hétfokozatú duplakuplungos sebességváltót, valamint új biztonsági és kényelmi szolgáltatásokat kínál. Mindezen felül a modellcsalád új, nagyteljesítményű variánssal: a 186 lóerős i30 Turbóval gyarapodott. Az új biztonsági és kényelmi rendszerek között említést érdemel a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDWS), a párhuzamos és merőleges parkolásnál egyaránt a vezető segítségére siető, intelligens parkolástámogató rendszer (SPAS), vagy a kategóriában most első ízben elérhető, szellőztetett első ülések.

A 2015-re megújult i40 modellcsalád minden téren kifinomultabb Miután a középkategóriás szedán és kombi európai premierje után több mint 100 000 példányban talált gazdára, a Hyundai bemutatja a 2015. modellévi, új i40 családot. A továbbfejlesztett modellek átdolgozott formai elemeket, négy darab, modernizált erőforrást, hétfokozatú duplakuplungos sebességváltót, valamint jobb menetkomfortot és vezethetőséget eredményező, elektronikus hátsó lengéscsillapítót és fejlett ívmeneti kipörgésgátlót kínál. Az új bixenon fényszórók, az intelligens távolságifény-vezérlés, valamint a sebességkorlátozásról tájékoztató funkció egyszerre javítják a biztonságot és a praktikumot.

A Hyundai a fentieken túl a világ első sorozatgyártású üzemanyagcellás gépkocsiját, az ix35 Fuel Cell típust is felvonultatja Genfben. A Hyundai Európában piacvezető szerepet tölt be az üzemanyagcellás elektromos gépjárművek piaci forgalmazása terén; az erre felkészített márkakereskedők hálózata tizenegy országra terjed ki.
Új üzemanyag-takarékos tanulmányok: 48V Hybrid és Plug-in-Hybrid: a két új tanulmányautó a vadonatúj Tucson szabadidőjármű alapjaira épül. Mindkét koncepció a jövőbeli Hyundai modellek lehetséges hajtástechnológiái hivatott feltérképezni. A 48 voltos hibrid elsősorban a nagyobb személyautók és szabadidő-járművek optimális hajtáslánca lehet. A 48 voltos lítium-ion akkumulátor és a 14 lóerős villanymotor 10 százalék nagyobb teljesítményt biztosít, és jelentősen csökkenti a károsanyag-kibocsátást, miközben a 48V Hybrid rendszer építése költsége mindössze egynegyede egy full hybrid megoldásénak. A hálózatról tölthető hibrid elektromos gépkocsi (Plug-in Hybrid Electric Vehicle, PHEV) előtanulmánya több mint 50 kilométert képes megtenni tisztán elektromos üzemben, majd akkumulátora gyorstöltő segítségével 2,5 (hagyományos töltő esetén 5) óra alatt teljesen feltölthető.

Az autószalon 2015. március 15-én zárja kapuját.

Legyél az első hozzászóló "Újgenerációs és megújuló Hyundai autók a 2015-ös Genfi Autószalonon" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*