Újra Savaria Történelmi Karnevál

A Savaria Történelmi Karnevál Közép-Európa legnagyobb históriás rendezvényévé nőtte ki magát a 2000-es évben való indulás óta. Az évek folyamán egyre több hagyományőrző csapat, maskarás, zenész, mutatványos csatlakozott a rendezvény programjába, így idén, augusztus utolsó hétvégéjén a kétezer éves város már 23 helyszínen öltözik ünneplőbe, és kínálja dúsgazdag programajánlatát.
Szombathely főterén az Öreg Város Vásárában 170 kézműves és 50 helyi termelő várja portékáival a vásárlókat, a Történelmi Témaparkban ókori hagyományőrzők tartanak fegyveres harcászati bemutatókat, a Borok utcájában 35 borászat borait kóstolhatják meg az arra sétálók, a Művészetek Utcájában 25 művész avatja be a kézművesség fortélyaiba az érdeklődőket, és lesz karneválszínház is. A négynapos rendezvény során zenéből sem lesz hiány, többek között az Ocho Macho, a kanadai Lemon Bucket Orchestra, Lajkó Félix és Zenekara, az Antwerp Gipsy-Ska Orchestra, Palya Bea, a Besh o droM, Péterfy Bory & Love Band lesz látható és hallható.

A karnevál augusztus 27-én, csütörtök délután veszi kezdetét, amikor fellobban a főtéren felállított Vesta-templomban a karnevál lángja, pénteken és szombaton pedig a Történelmi Témaparktól a lemenő nap fényében fáklyás felvonulás indul. Idén is csaknem ezer jelmezes idézi meg a város és a régió történelmét. Szombathely belvárosának utcáin mutatványosok, gólyalábasok, dobosok, zenészek, rengeteg tűznyelő és tűzfújó Európa számos szegletéből, valamint zászlóforgatók tarka-barka serege teszi még emlékezetesebbé a programot.

Az idei év újdonságai között – Claudius Kedvence, a karnevál tortája mellett – vélhetően a legnépszerűbb lesz a most először megválasztott Karnevál Fagylaltja. A Hedónia névre keresztelt datolyás fagylalt, sós karamell szószos, kesudiós ízesítéssel vélhetően nagy sikert arat majd az édességkedvelők körében, már csak azért is, mert a hivatalos előrejelzések szerint a rendezvény négy napja alatt száraz, napos időben lesz része a karneválozóknak.

Bővebb információ, részletes program a karnevál folyamatosan frissülő weboldalán a

www.savariakarneval.hu oldalon olvasható!

Legyél az első hozzászóló "Újra Savaria Történelmi Karnevál" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*