Újraéledt a dél-dunántúli turizmus

 Hegyi Zsuzsa drámainak nevezte a 2011-es évet, mint mondta, közel 20 százalékos volt a régió vendégforgalmának visszaesése. Véleménye szerint ennek leginkább a forráshiány volt az oka, az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat “levezető évére” nem sikerült megfelelő marketinget és reklámot felmutatni. Az idei év első felében azonban már sikerült a vendégkör részleges visszanyerése – hangsúlyozta a szakember. Már most 10 százalékos forgalomnövekedés látszik a Dél-Dunántúlon a tavalyi év hasonló időszakához képest, amivel országosan a második legjobb eredményt tudhatja magáénak a régió.

Hegyi Zsuzsa szerint kiemelkedő nyertese ennek az évnek a bikali reneszánsz élménybirtok. Itt 80 százalékos a vendégforgalom-növekedés, ami köszönhető annak is, hogy tavasszal új szálláshelyet nyitottak, így 225-re bővült a férőhelyeik száma. Pozitív példa Dombóvár is, ahol tavaly négycsillagos 90 szobás szálloda nyílt, és a kihasználtság látványosan nőtt: 130 százalékkal növekedett a vendégforgalom. Harkányban az év első felében 22 százalékos volt a külföldi és belföldi vendégéjszakák számának a növekedése. Ez azért is fontos, mert a régió vendégforgalmának 50 százalékát a gyógy- és termálfürdőhelyek adják – tette hozzá.

Mindezek ellenére az átlagos tartózkodási idő a régióban 2,2 vendégéjszaka, ami még mindig elég gyengének nevezhető. A szakember rámutatott: ezen sokat lehet javítani olyan kínálattal, amellyel sikerül a régióban tartani a vendégeket. Ilyen például a Dél-Dunántúli Várturisztikai Klaszter programjai, a hőspróbák, amelyek minden szombaton és vasárnap májustól szeptemberig várják a családokat, és egyre népszerűbbek. A klaszterbe a régió hét történelmi vára, a bikali reneszánsz élménybirtok és a patcai kalandpark tartozik.

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "Újraéledt a dél-dunántúli turizmus" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*