Újraindult heti 7 járattal a TAP Portugal Lisszabon és Budapest között

Újraindult a TAP Portugal légitársaság Lisszabon és Budapest közötti járata, a légitársaság hetente hétszer közlekedik a két főváros között. Az előzetes foglalások során a nyári hónapokra a helyek 85 százalékát már lekötötték.

A hétfőn érkezett járatot a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, majd a pilóták kilógatták az Airbus A319-es repülőgép pilótafülkéjének ablakából a magyar és a portugál zászlót – adta hírül az MTI.

Szolnok Péter, a légitársaság magyarországi irodájának vezetője a járat fogadása előtt tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, egy év és három hónap után térnek vissza a magyar piacra, a nyári foglalási adataik 85 százalék fölötti kihasználtságot mutatnak, a hétfői gép pedig 97 százalékos töltöttséggel repült vissza Lisszabonba.
Legutóbbi üzemelésük óta a TAP változtatott az árstruktúrán, Szolnok Péter elmondása szerint már elérhető feladott poggyász nélküli árkategória is, a gépek belsejét pedig 70 millió euró ráfordítással felújították.

Fotón balról jobbra: Szolnok Péter, a TAP Portugal légitársaság magyarországi irodájának vezetõje, Maria José Teixeira de Morais Pires, Portugália budapesti nagykövete, David Jacinto a TAP közép-kelet európai kereskedelmi vezetõje és Jost Lammers, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója (b-j) a légitársaság Lisszabon és Budapest közötti járatának újraindítása alkalmából tartott ünnepségen a Liszt Ferenc-repülõtéren - MTI Fotó: Máthé Zoltán

Fotón balról jobbra: Szolnok Péter, a TAP Portugal légitársaság magyarországi irodájának vezetője, Maria José Teixeira de Morais Pires, Portugália budapesti nagykövete, David Jacinto a TAP közép-kelet európai kereskedelmi vezetője és Jost Lammers, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója – MTI Fotó: Máthé Zoltán

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy a TAP visszatérésével nem csak a Lisszabon és Budapest közti kapcsolat erősödik, de jó minőségű termék is elérhetővé válik a magyar piacról. Hozzátette: adataik szerint az elmúlt évben 6 százalékkal több turista utazott a két ország között.

 

Legyél az első hozzászóló "Újraindult heti 7 járattal a TAP Portugal Lisszabon és Budapest között" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*