Uniszex városi vagány – Nissan Micra teszt

Az autóiparban nem túl gyakori az, hogy egy gyártó teljesen új alapokra helyezi a jól bevált modelljét. A Nissan azonban szívesen tér le a járt útról, így történhetett meg, hogy a kifejezetten „cukira” hangolt, női autónak számító Micrát alaposan átgyúrta: vagány, trendi, unisex kisautóvá tette. Nissan Micra 0.9 IG-T 90 N-Connecta teszt.

Ami a Suzukinak a Swift, az Opelnek a Corsa, a Fordnak a Fiesta, az a Nissannak a Micra. Mindezt talán csak azért érdemes rögzíteni, mert a japán gyártó kisautója Európában talán kevésbé ismert, mint a konkurensei – pedig több mint harminc éve, egészen pontosan 1983 óta gyártják, és most már az ötödik generációnál tart a modell. Az ismeretlenség persze erősen relatív és csak a szegmens favoritjaihoz mérten igaz: a Micrából bevezetése óta világszerte több mint 7 millió darab kelt el, több mint 3,5 millió pedig Európában talált vevőre.

Uniszex városi vagány - Nissan Micra teszt

Annak, hogy a Micra nem lett – egyelőre legalábbis – igazi tömegmodell, több oka is lehet. Az például, hogy a korábbi generációk talán túlságosan is női autónak számítottak, különösen a harmadik és negyedik generáció. Valószínűleg ez is szerepet játszott abban, hogy tavaly mintha egyszerre két generációt ugrott volna a Micra: elvesztette gömbölyded, nőies kisautós jellegét, s helyette a mai trendeknek megfelelően erős, éles vonalakkal tagolt formát kapott. Oldalnézetben az autó hullámot imitáló övvonala és a meredeken lejtő teteje, hátul pedig az izgalmas, bumeráng-alakú lámpatestek vonzzák a tekintetet. A 17 ezer embert alkalmazó, évi 660 ezer járművet gyártó Nissan gyár marketingesei valóban nem túloztak, amikor úgy vezették be:

„A vadonatúj Nissan Micrát egy szóval lehet jellemezni: forradalmi. Az ötödik generációt képviselő új modell jelentős előrelépés az előző generációhoz képest.”

Fontos újdonság volt az is, hogy a vonzó megjelenés mellett nagyobb méretek is társultak az új Micrához. Kis híján négy méter hosszú, 1743 milliméter széles és 1455 milliméter magas, ezekkel a méretekkel pedig az ötödik generációs Micra a B-szegmens legjobbjaival szállhat szembe. A relatív nagy külső méretek belül is érzékelhetők. A vezetőülés például a kategóriában egyedülállóan tág keretek között változtatható: egy két méternél magasabb vezető is kényelmesen elfér – nyilván a mögötte lévő hátsó lábtér lenullázásával –, de akár egy alacsony, 150 centiméteres sofőr is kellően előre tudja húzni az ülést. Uniszex városi vagány - Nissan Micra teszt

Rendben van az alaphelyzetben 300 literes – de az ülések ledöntésével akár 1000 literesre is bővíthető – csomagtér, az pedig kifejezetten praktikus, hogy az utastérben megannyi kisebb-nagyobb tárolóhelyet alakítottak ki, a kesztyűtartó például 10 literes vagyis akár kétliteres palackot is elnyel. Az már ízlés kérdése, hogy kinek, mennyire jön be a kétféle színben pompázó utastér: tesztautónknál a kívül tetszetős narancssárga – egészen pontosan: „energy narancsvörös” – szín a műszerfalat kettészelő betétet, az ülések széleit és középkonzolt is uralta. Annyi biztos: rengeteg variációs lehetőség akad, így mindenki össze tudja válogatni az ízlésének megfelelő Micrát, összesen több mint százféle stílusvariáció közül lehet választani.

Uniszex városi vagány - Nissan Micra teszt

A vadonatúj Nissan Micra a technológiák terén is úttörő. Most először számos olyan vezetéstámogató technológiát is kínál, melyek korábban a drágább modellek kiváltsága volt. Ezek nem csak a Micránál, hanem a teljes szegmensben újdonságot jelentenek. Ide tartozik többek között az intelligens sávelhagyás-jelzés és -megelőzés. Ez a biztonsági rendszer szükség esetén finoman visszatereli a Micrát a helyes nyomvonalra. Ennek és a többi biztonsági rendszernek a hasznosságáról mindent elárul az: az új Micra töréstesztjét már az Euro NCAP új rendszerében hajtották végre, vagyis az autó egy alapfelszereltségű és egy jól felszerelt, biztonsági csomaggal rendelkező verzióját is tesztelték. Az alapverzió négycsillagos eredményt ért el, míg a magasabb felszereltségi szintek biztonsági funkciót is tartalmazó változat már a maximálisan elérhető ötcsillagos minősítést kapta.

Uniszex városi vagány - Nissan Micra teszt

Vagány, szép, tágas, mondhatnánk korántsem micro, kényelmes és okos a Micra, de vajon milyen hajtani? A 0,9 literes turbós benzinmotor 90 lóerős, ami bőven elég ahhoz, hogy fürgévé tegye a kocsit. Ami azért elég szomjas: kimért vezetéssel is megissza minimum a 7 litert. Igaz, noha a 12 másodperc körüli 0-100-as gyorsulás nem számít különlegesnek, városi tempó mellett kifejezetten robbanékony a Micra, de országúton és sztrádán sem vall szégyent. A Micra ára kicsivel hárommillió forint felett indul, ami persze az extrák növelésével az ötmilliót is elérheti, ez azonban ebben a szegmensben kifejezetten versenyképesnek számít.

-sek-

Legyél az első hozzászóló "Uniszex városi vagány – Nissan Micra teszt" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*