Van élet a Várban! Legalábbis étteremfronton.

Tyúkhúsleves szűzen. Érintetlenül? A Pest-Budában, a Várban nem így nevezik, de ebben a szellemben készítik el a régi idők emlékét idéző, konyhai mesterműveket. Tisztelettel ötvözve a nagymamák receptjeit, a kiváló alapanyagok szinte érintetlenül hagyott íz világával. Nem véletlenül ez az első hely, ahol az Újházi tyúkhúslevesbe kanalazva Erika csak annyit mondott: mintha anyu főzte volna. Színe perfekt sárga, zsírtartalom éppen annyi amennyinek egy ilyen levesben lennie illik, a hús, a tészta íze ahogy kell. De ami a leginkább szokatlan a magyar éttermi világban, ahogy az aranysárga lében úszó apró, szinte érintetlen petrezselyemdarabok gazdagítják a látványt és az íz világot.
Vagyis van már miért felmenni a budai Várba. Ahová rég nem tette már be a lábát az, aki életében evett már egy tisztességeset. A rossz tapasztalat nagy úr, akár évtizedekre is képes távol tartani, azt, aki egyszer már pórul járt. Na jó, a Hilton perfekt vasárnapi ebédje már többször is felcsalogatott már a domboldalra, de aztán ennyi. Hiába hallottam, hogy ezen kívül is vannak már olyan helyek, ahol ehetőt adnak. Sőt! Olyat, ami a világ jobb helyein is megállja helyét. De a lehangoló általános budapesti tapasztalatok nem erősítették a hitet. Ezért is fogadtam kissé kétkedve, amikor Az Utazó magazin szokásos éves szavazásán olvasóink és a szakemberek a Vár-béli Pest-Budát hozták ki a legjobb fővárosi étteremnek. Hallottam már jókat erről a helyről, amely mellett elhaladva, a portál üvegen bepillantva egy igazi étterem hangulata érződött ki – de a vár még mindig inkább olyan helynek tűnik sajnos, ahol a külföldiek eszik azt, amit magyarosnak mondanak nekik.
Az azonban mindenképpen jó ajánlólevél volt, hogy a Pest-Budát is a már többgenerációs vendéglátós família, a Zsidai család neve fémjelzi, amely a Fortuna utcában, a Cafe Pierot-tal máig maradandót és exkluzívat alkotott a gasztronómia terén. (Sőt az ő tudásuk ad bizalmi garanciát a vele szemben álló, trendi 21 Magyar Vendéglőnek is.)
Az első találkozás a Pest-Budával tökéletesre sikerült. A Zsidai Zoltán Roy nevéhez kötődő apró étterem egyik terme a békeidőket időket idéző magyar, piros-fehér kockás abroszú kisvendéglő, míg a másik  egy trendi bistro hangulatát adja. A kiszolgálás családias, a pincérek épp annyira nyitottak, amennyire még belefér, annyi viszont barátságossá teszi a helyet. A konyhában igazi időutazás zajlik a nemes magyar receptek birodalmába.
Az egyik napi ajánlat a töltött paprika volt, ami csont nélkül hozta a beígért nagymama konyhája íz világot. Semmi felesleges sallang, csak a paprika, a paradicsomszósz és a töltelék tiszta íze. Ugyanígy az egyszerű ételnek tartott, ám mégis hány fajta veszélyt rejtő rántott csirkecomb is ötcsillagos minőséget hozott. Ilyenkor érzi az ember, hogy szép dolog a konyhai magas művészet és az önmagának való alapanyag társítás: egy jól elkészített csirkecomb – ha a szívünkre tesszük kezünket – minimum hozza ezt a szintet. És akkor még nem beszéltünk a nap másik ajánlatáról a kacsacombról – ahogy kell, a nagyi módjára tökéletes állagú és ízű burgonyával és vöröskáposztával. Vagy az aranygaluskáról, borsodóval. Ilyen eredeti ízeket tényleg csak a mai kor trendjeivel lépést tartó, de a gasztrokultusz által meg nem fertőzött konyhák ismernek. Ehhez jött a hideg málnakrém leves túrógombóccal, ami nem tudom melyik nagymama receptje lehet, de hogy többen is csókolták a kezét ezért az biztos.
Szóval az egyszerű hétköznapokon is, tényleg van már miért felmenni a várba.