Varázslatos utazás Burmában

 Az Orient-Express ugyanis 2013 júliusában indítja el Burma leghosszabb és legjelentősebb folyóján, az Irrawaddy folyón, a „The Orcaella” nevezetű hajóját. A tervek szerint az Orcaella az ország északi részén fekvő Bhamo, és a délebbre fekvő Yangon városai között közlekedne, ahol útja során hegyek, völgyeken, dzsungeleken haladna keresztül. Alacsony merülése miatt pedig eljuthat olyan távoli helyekre is, mint az északnyugaton kanyargó Chindwin folyó ködös hegyvonulatai közé, ahol megismerkedhetnek az indiai határ mentén fekvő Homalin falucskájával is.


Kilátás az Irrawaddy folyóról – fotó: Alamy

A hét, illetve tizenegy éjszakás túrák alatt olyan kulturális pontokon köt ki a hajó, mint a Thanbodday Pagoda, ahol az odautazók szemtanúi lehetnek a fiatal buddhista papok tradicionális beavatási ceremóniának, vagy Maukkadaw tíkfa kikötőjénél, illetve Homalin gyertyafényes utca-piacát. Emellett az út során ősi barlangokat fedezhetnek fel, dzsungeltúrázhatnak, valamint hagyományos burmai teaboltokat kereshetnek fel az érdeklődők.

A gyarmati stílusú hajóban 25 folyóra néző szoba található, mindegyikben panoráma ablakkal, és fürdőszobával. A gyönyörű tájat, a kilátó fedélzetről is meg lehet csodálni, ahol elmaradhatatlan kellékként napágyakat, egy úszómedencét és egy elkülönített bárt helyeztek el. Ráadásul, ha szerencséjük van az utasoknak, akkor még a hajó névadóját is láthatják, az Irrawaddy folyóban élő, ritka delfint (Orcaella brevirostris) is.

További információk a hajó honlapján, a www.orcaella.net –en!

forrás: Condé Nast Traveller

Legyél az első hozzászóló "Varázslatos utazás Burmában" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*