“Világvége” túra Guatemalában

 Az ország északi rézében található, ősi Uaxactun templomkomplexumában fedezte fel a naptár egy korai feliratát az amerikai archeológus, Sylvanus Morley, 1916-ban. Ez volt egyben a legelső lelet is a maja naptárrendszerről. A komplex, matematikai számításokra épülő naptár kezdete, a Gergely-naptár rendszerébe átszámítva, kr.e. 3114. augusztus 11-re tehető.

A komplexum hasonló csillagászati elrendezéssel bír, mint Stonehenge. Az év leghosszabb napján, a Nap pontosan a egyik templom mögött kel fel, míg az év legrövidebb napján, egy másik mögött teszi ugyanezt. Ezek az építési jellemzők és a matematikai pontosság, amely a naptárat jellemzi, vezetett arra egyeseket, hogy azt feltételezzék, hogy a naptárban rögzített utolsó ciklus utolsó napján a világunk véget ér. Ez egészen pontosan az ő rendszerükben 13.0.0.0.0, ami a mi időszámításunk szerint a 2012. december 21-et jelenti. Ugyanakkor mások szerint meg a maják ezzel csak egy új korszak kezdetét számították ki.

A nagy érdeklődésre reagálva, a térségben nemrégiben, egy 11 napos túrát indítottak Uaxactun környékére. Az út Belizeben kezdődik, egy éjszakát töltenek itt a túrázók, majd másnap utaznak tovább Guatemalába. Uaxactunnál, az ősi templomoknál vernek sátrat, ahonnan bejárhatják a templomok teljes területét, és túrázhatnak egy helyi vezető segítségével az esőerdőben, aki a maja kultúráról mesél az érdeklődőknek.

A következő állomások Francis Ford Coppola luxusházikója, a Petén Itzá tó partjánál, egy Santa Catarina Palopo nevű falu az Atitlan tó mellett és az utolsó állomás pedig Antigua városa.

Az érdeklődők további információkat találhatnak az utat szervező cég honlapján, a www.blacktomato.com –on.

forrás: Condé Nast Traveller

Legyél az első hozzászóló "“Világvége” túra Guatemalában" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*