Virágba borult Magyarország

A díjak átadói között a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. mellett számos kormányzati és civil szervezet szerepel. A verseny jelentőségét mutatja, hogy Magyarország Miniszterelnöke is a díjat felajánlók között szerepel: idén Veszprém és Újszilvás kapták a rangos miniszterelnöki elismerést. A Belügyminisztérium Varsánynak, Nyalkának, Gyulának, Zalakarosnak, Kisbajomnak és Hatvannak nyújtott át díjat, a belügyi személyi elismerést Bukta Zsuzsanna, Siófok város főkertésze kapta, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy Siófok a 2015. évi európai versenyben ezüstérmet és különdíjat nyert. A hagyományos magyar növény- és virágkultúra megőrzéséért a Földművelésügyi Minisztérium Paks és Szada önkormányzatának munkáját ismerte el. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális díját Iszkaszentgyörgy kapta, míg a környezettudatos oktatás megvalósulásáért három óvoda és két iskola munkáját emelték ki. Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága Nagypáli részére nyújtott át elismerést. Budapest főváros különdíját a XIII. és a XVIII. kerület nyerte el.

A Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese, Lipcsey György Imre a fenti díjakon túl számos további elismerést osztott ki a verseny résztvevőinek. A díjkiosztó ünnepségen összesen 76 díjat adott át a szakmai zsűri. A Magyar Turizmus Zrt. turisztikai díjait Balatonfüred és Berekfürdő képviselőinek nyújtotta át. A templomkertek, vallási épületek környezetének gondozottságát jutalmazó különdíjat és a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatóságának díját Zebegény települése nyerte el. A társaság által alapított Rozmaring díjat azok a vendéglátó egységek kaphatják, amelyek esztétikus, virágos környezetükre nagy gondot fordítanak: turisztikai régiónként egy étterem részesült elismerésben. Ötödik alkalommal adták át a ”Magyarország legszebb főtere” díjat, ezúttal Sárospataknak. A Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának legmagasabb díját, az Arany Rózsa-díjat idén Százhalombatta, Vonyarcvashegy, Kaposvár, Visonta, Baja, Nagylók és Hajdúnánás kapta.

A Virágos Magyarországért versenyt 1994-ben hirdették meg először. Az első évben 69 település jelentkezett, azóta a verseny igazi mozgalommá vált. Nincs Magyarországon még egy olyan megmérettetés, amely évente több, mint hárommillió embert képes mozgósítani a kulturált, virágokkal díszített, élhetőbb környezet megteremtéséért, a természeti és épített örökség megóvásáért, az új generációk környezettudatos neveléséért.

A környezetvédelemmel és a fenntarthatósággal összefüggő törekvéseivel összhangban a Virágos Magyarországért mozgalom is támogatja Al Gore korábbi amerikai alelnök világméretű klímavédelmi kampányát, melyhez Áder János köztársasági elnök és Magyarország elsőként csatlakozott. Mint ismeretes, az „Élő bolygónk” elnevezésű kezdeményezés a klímaváltozást okozó környezetszennyezés ellen lép fel a decemberi párizsi klímacsúcsot megelőzően.

A magyar verseny kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez (Entente Florale Europe), amely több, mint három évtizedes múltra tekint vissza. Az Entente Florale Europe több mint verseny: kampány az európai közös környezeti és kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért az európai összetartozás jegyében. Az európai verseny 12 ország mintegy 25 ezer települését és több mint 50 millió lakosát tudhatja maga mögött, egyedülálló módon Európában. 

Legyél az első hozzászóló "Virágba borult Magyarország" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*