Visszakapták az utazók a Keleti pályaudvart

A terveknek megfelelően megindult hétfőn az utasforgalom a Keleti pályaudvaron azt követően, hogy befejeződött a kéthetes felújítás az állomáson.

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Homolya Róbert elmondta, hogy a 80-as évek óta nem került sor ilyen volumenű, forgalomkorlátozással járó felújításra a pályaudvaron. Olyan típusú munkálatokat végeztek, ami segíti a menetrend betartását, vagyis csökkenti az üzemzavarok valószínűségét – tette hozzá.

Adatok a felújításról:

  • Kicseréltek több mint 4 ezer vasbeton aljzatot
  • Letettek 600 talpfát
  • Lefektettek 716 méternyi sínt
  • Kicseréltek 1200 méternyi ágyazatot cseréltek ki
  • Újraaszfaltoztak 10 ezer négyzetméternyi területet és eltüntették a történelmi architektúrát elcsúfító bódékat.

A tervek között szerepel, hogy 1-1,5 milliárd forintnyi uniós forrás felhasználásával egy új, nemzetközi és belföldi pénztárat, illetve modern utasvárót magában foglaló utascentrumot alakítanak ki az aluljáró szintjén. Az évente 12 millió utast fogadó pályaudvart teljesen akadálymentesítenék is.