“Viva Venezia! Ciao Venezia!”

A világhírű velencei karnevált idén február 16. és március 5. között rendezik az észak-olasz lagúnavárosban. A több száz éves hagyományokra visszatekintő farsangi időszakról, az ekkor megejtett szokásokról és tradíciókról már rengeteget hallottunk, tudunk, párat pedig magunk is gyakorlunk. Ám mi az, ami a nagyböjt előtti, hamvazószerdát megelőző két hétben a világ tekintetét a 118 kisebb-nagyobb szigetre épült Velencére vonzza? Hogyan és mivel képes évről évre elkápráztatni és ámulatba ejteni a sokaságot? A megannyi válaszlehetőség közül következzen néhány.

  • A karnevál minden esztendőben egy központi téma köré szerveződik, mely az egész program menetét meghatározza. A idén a Hold tematikája köré szerveződnek a programok.

A megnyitón is egy óriási Hold kapta a főszerepet:

  • A még ma is kapható, fehér, hosszú, csőrszerű álarc a pestisdoktorok maszkjaként szolgált. A fertőzések elkerülése végett ebben járták a várost és gyógyították a betegeket.

  • A karneváli mulatságok Casanova idején, a 18. században élték a fénykorukat. A nagy nőcsábásznak nyilvánvalóan kapóra jött az álca viselése, hiszen így azonosíthatatlanul vihette végre hódításait.
  • Az évszázadok során néhány szokás kicsit módosult. Ilyen a 900-as évekből származó Mária ünnep, amikor is február 2-án, a San Pietro di Castello bazilikában tartott esküvőket ünnepelte a nép. Az ezen a napon házasságot kötöttekből kiválasztották a 12 legszegényebb és legszebb menyasszonyt, akiket Velence módos urai gazdag hozománnyal ajándékoztak meg. Az évek múltával rendszeres ünnepséggé vált, minden esztendőben 12 Máriának átkeresztelt leányzó hajókázott végig a városon. A nagy kiadásokra való tekintettel először a menyasszonyok számát csökkentették, majd szép lassan ezen ünnepély is elmaradt. A karnevál újraélesztésekor mint egy szépségverseny tért vissza a köztudatba; a város szépének megválasztása minden évben a programok között szerepel.

  • A fő attrakciónak minden évben a Dózse tiszteletére bemutatott „il Volo dell’Angelo”, vagyis az Angyal repülése számít. Ezen a napon már dél előtt egy órával megkezdődik a parádé a Szent Márk téren az angyalra várakozva, aki a templom harangtornyából száll majd alá. Kezdetben egy fehér papírmaségalambot eresztettek le, ezt váltotta a kötéltáncos mutatványa, manapság pedig az előző évben megválasztott Velence szépe repül a mélybe.
  • A jelmezek széles repertoárjából válogathatnak az ideérkező turisták is. Az exkluzív hotelek saját kínálattal várják vendégeiket, mely maskarákban pompázva elvegyülhetnek az utcai forgatagban, vagy részt vehetnek a jelmezek versenyében is. Sok helyi saját kezűleg készíti el a kosztümjét, melynek akár már a karnevál végén, egy évvel a következő előtt nekilát.
  • A mulatságok idején rendkívül sok kiállítás és múzeum kedvezményesen vagy ingyenesen látogatható.
  • Ki ne hagyjuk a programsorozatból a gasztronómiai élvezeteket sem! A frittelle, galani és castagnole tipikus karneváli édességek.
  • Az adott évi programokról érdemes a hivatalos honlapon informálódni.

Aki a karnevál idején látogat Velencébe, készüljön fel a valóságos emberáradatra! Nem csak a Szent Márk tér és közvetlen környéke a mulatságok színtere, az eldugottabb kis tereken is könnyen részesei lehetünk egy-egy tervezett vagy akár rögtönzött produkciónak. A szűkebb utcácskáknál rendőrök irányítják a forgalmat, a tájékozódást pedig térkép helyett inkább az épületekre helyezett sárga iránymutató táblákra bízzuk! Természetesen a helyiek is készségesen útba igazítanak, ha elveszettnek érezzük magunkat. Figyelmesen bámészkodjunk; egy-egy kávézó és étterem ablaka ugyanis mintha televízióként működne: bekukkantva gyönyörű jelmezbe öltözött helyiek kávé és némi harapnivaló mellett cserélnek eszmét. Ilyen a Szent Márk téren található több száz éves történelmi kávéház, a Florian. Többnapos túra esetében a szállásról érdemes hónapokkal az út előtt gondoskodni!

Szöveg: Miliosz Katalin
Fotó: Szigeti Zsuzsanna

Legyél az első hozzászóló "“Viva Venezia! Ciao Venezia!”" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*